Belföld

Másfél éves gyermekét abuzálta a 35 éves férfi

Gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt kell felelnie.  Az áldozatok között volt a saját gyermeke is.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a police.hu oldalon azt írta, Kiberbűnözés Elleni Főosztálya  nemzetközi jelzés alapján azonosította a 35 éves budapesti férfit, aki több mint 400, gyermekek szexuális kizsákmányolását ábrázoló felvételt töltött fel az internetre.

A nyomozók kiderítették, a több száz, felhőalapú tárhelyre feltöltött médiafájl közül az egyik szexuális abúzust ábrázoló felvételen az elkövető saját gyermeke látható. A férfi – az édesanya tudta nélkül –  szexuális cselekmény eltűrésére kényszerítette akkor másfél éves gyermekét, amiről felvételt is készített.

A nyomozók hétfő hajnalban kutatást tartottak a férfi fővárosi lakásán, lefoglalták informatikai eszközeit, gyanúsítottként hallgatták ki gyermekpornográfia és szexuális erőszak elkövetése miatt. Kihallgatása után a férfit őrizetbe vették, előterjesztést tettek letartóztatása indítványozására.

A rendőrség felhívta a figyelmet, gyermekpornográfia esetében az elkövető felelősségre vonása mellett a kibernyomozók kiemelt célja a felvételeken látható gyermekáldozatok azonosítása, a kiskorúak védelme, az áldozatok káros környezetből történő kiemelése. Ezért fektetnek nagy hangsúlyt a digitális nyomok elemzésére is. A munka eredményességéhez fontos, hogy az erőszak ne maradjon rejtve, annak gyanúja esetén az érintettek a rendőrséghez, a családvédelmi- vagy segélyszolgálatok felé forduljanak segítségért. Kérik, aki segítené a nyomozóhatóságok munkáját az áldozatok azonosításában látogassa meg az EUROPOL honlapját.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik