Belföld

Pert nyert a főváros a krízisszálló ügyében

A kormányhivatalnak új eljárást kell indítania – így döntött a bíróság.

A Fővárosi Törvényszék új eljárásra kötelezte kedden a Fővárosi Kormányhivatalt a Városháza Gerlóczy utcai szárnyába tervezett krízisszálló megnyitását tiltó határozata miatt – közölte a Főpolgármesteri Hivatal. A kormányhivatalnak új eljárást kell lefolytatnia.

Emlékeztettek, hogy Karácsony Gergely főpolgármester még a koronavírus-járvány első hulláma alatt döntött úgy, hogy a Fővárosi Önkormányzat Gerlóczy utcai, kihasználatlan szárnyában a korábban tervezett Budapest Galéria helyett átmeneti krízisszálló lesz kialakítva. Az ehhez szükséges munkálatok már majdnem teljesen elkészültek, amikor a Fővárosi Kormányhivatal műemlékvédelmi okokra hivatkozva megtiltotta, hogy az épületbe hajléktalanszálló kerüljön kialakításra.

Ezt a kormányhivatali döntést támadta meg a bíróságon a Fővárosi Önkormányzat, mert nem látta megalapozottnak és valós indoknak a műemlékvédelemre hivatkozó tiltó határozatot, hiszen az épület állaga, műemlékvédelmi jellege nem sérült volna az ellátó kialakításával és megnyitásával.

A Fővárosi Önkormányzat üdvözli a törvényszék döntését és arra számít, hogy az átmeneti hajléktalanszálló minél hamarabb megnyithat, most, amikor arra a legnagyobb szükség van – olvasható a közleményben.

Kormányhivatal: Karácsony ne nyisson ott hajléktalanszállót, ahol pörög a turizmus
Nem engedik a főpolgármesternek, hogy a Városháza épületében menedékhelyet nyisson.   

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik