Belföld

Súlyosabb büntetést kértek a barátját agyonverő és szétmarató bátai férfire

police.hu
police.hu

Súlyosabb büntetést kért a Pécsi Fellebbviteli Főügyészség arra a bátai férfire, aki tavaly októberben féltékenységből megölte a barátját a közös italozás után.

A 60 éves férfi 1982-ben a sorkatonai szolgálatuk idején ismerte meg a sértettet, akit a legjobb barátjának tekintett. Sokszor együtt töltötték az idejüket, legtöbbször közös főzéssel, italozással. A férfi gyakran segített a barátjának, mert az utóbbi években sokat betegeskedett.

Bár a férfi a korábbi vallomásában nem beszélt arról, hogy féltékenységből végzett a legjobb barátjával, minden jel arra utal, hogy ez állhat a brutális gyilkosság mögött. A férfi 2018 nyarán az egyik presszóban ugyanis megismerkedett egy nővel, akit befogadott az otthonába. Tavaly nyáron azonban összevesztek, és a férfi felszólította a nőt, hogy hagyja el a házát. A barátnője pedig ezt követően pont a legjobb barátjához költözött.

Az ominózus napon a nő dolgozni ment, a férfi pedig felkereste a barátját, akivel aztán több kocsmába és pincébe is betértek, és lényegében egész nap együtt italoztak. Majd délután 5 óra körül a vádlott házába mentek, ahol tovább folytatták az italozást.

A férfi reggel nyolc óra előtt felkelt, majd a háza nappalijában egy baltával agyonverte a legjobb barátját. Ezt követően kitakarított a házban, a cimborája ingét és cipőjét pedig az udvaron lévő vizes aknába dobta, a holttestet pedig az udvar végében található pincébe húzta.

Ezt követően mészhidrátból készített maró anyagot öntött a holttestre, majd növényi törmelékeket és különböző lomokat, és szőnyeget tett rá. A férfi beismerte a horrorisztikus gyilkosságot, ám nem adott magyarázatot a történtekre. Tettét azzal magyarázta, hogy amikor felkelt, akkor egyszerűen csak nekiesett a barátjának.

Az elsőfokú bíróság 11 év szabadságvesztésre ítélte a férfit. Az ügyész súlyosabb büntetésért, a vádlott pedig enyhítésért fellebbezett. A fellebbviteli főügyészség másodfokú indítványa arra irányul, hogy a bíróság a bűncselekményt különös kegyetlenséggel elkövetett emberölésnek minősítse, és az elkövetőt hosszabb tartamú szabadságvesztésre ítéljék.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik