Belföld

A nők folyton beszélnek, Gyurcsány Istent támadja a közmédia szerint

„Ha már úgyis folyton beszélnek – Nőuralom Biden kommunikációs csapatában” – ezzel a meglehetősen szexista címmel számolt be a hirado.hu arról, hogy kizárólag nőkből áll majd Joe Biden megválasztott amerikai elnök kommunikációs csapata.

A közmédia eddig is sajátos nézőpontból tudósított az amerikai elnökválasztásról, a múlt héten azt a szintén ártalmatlan MTI-hírt, hogy Pennsylvaniában is hitelesítették Biden győzelmét a „Humor Pennsylvaniában? Hitelesítették Biden győzelmét és tisztességes választásokról beszélnek” címmel közölte az MTVA híroldala.

A hirado.hu vezető hétfő délutáni vezető anyaga pedig azzal a címmel jelent meg:

Ezúttal Istent vette célba Gyurcsány.

Ilyesmiről egyébként még Rétvári Bence, az írás apropóját szolgáltató Emmi-államtitkár sem beszél, ő mindössze arról írt Facebook-oldalán nyolc nappal ezelőtt, hogy „Gyurcsány Ferenc egyértelművé tette, hatalomra kerülve fel akarja mondani a vatikáni szerződést, és nem nyújtanak egyetlen fillér hitéleti támogatást sem”. Rétvári mindezt egy 2013-as Gyurcsány-beszédről készült videóval támasztotta alá, aminek apropóján most behívták az M1 műsorába, ahol arról beszélt, hogy a Demokratikus Koalíció elnökének „emberképébe az ateista ember fér csak bele, ezért akarja eltörölni a hitéleti támogatásokat is. Ez egy hadüzenet a bukott miniszterelnök részéről: a hívő embereket másodrendűnek tekinti, és semmibe venné az ezeréves magyar hagyományokat”.

Hogy Gyurcsány hét évvel ezelőtti szavai miért lettek hirtelen aktuálisak, azt a hirado.hu cikke így magyarázza: „most, hogy maga alá gyűrte a teljes ellenzéket, meg is valósítaná egyházellenes elképzeléseit, ha hatalomra jutna”. „Gyurcsány Ferenc a nemzetbe, a politikusokba és a szabadságba vetett hit után Istent vette célba. Folytatódik a bukott miniszterelnök magyar emberek elleni hadjárata a teljes ellenzéki paletta támogatásával” – foglalta össze a tudnivalókat a jövőre a tervek szerint már 118 milliárd forintból gazdálkodó, pártsemlegességre ítélt közmédia híroldala.

Nemrégiben a Szabad Európa közölt hangfelvételeket, amelyek az M1 egyik értekezletén készültek az EP-választási kampányban, ezen a hírcsatorna vezető szerkesztője beszélt műsorkészítési elveikről:

Kapcsolódó
Az M1 vezető szerkesztője: Ebben az intézményben nem az ellenzéki összefogást támogatják
A hírigazgató pedig azt magyarázta el, mit kell tenni, ha egy megszólalás nem elég acélos.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik