Belföld koronavírus

Merkely Béla: Csökken a fertőzöttek aránya

A Semmelweis Egyetem rektora szerint az antigén tesztek miatt nőttek most a számok, a PCR-tesztek alapján javul a helyzet.

Négy egyetem adataiból arra lehet következtetni, hogy Magyarországon csökken a pozitív koronavírus-fertőzéssel regisztráltak aránya – mondta a Semmelweis Egyetem rektora csütörtök este az M1 tévécsatornán. Merkely Béla kiemelte, hogy

a csütörtöki plusz 2000 fertőzött nem azt jelenti, hogy a járvány „erőre kapott”, hanem a tanárok szűrésére használt antigén tesztek miatt nőttek a számok.

Ez azt jelenti, hogy az országos tesztelésnek köszönhetően több pozitív eset jelenik majd meg. Merkely hozzátette, hogy a PCR-, tehát az örökítőanyagot vizsgáló tesztek végeredményében nincsen eltérés, sőt ezek alapján fokozatosan csökken a fertőzöttek száma.

A karácsonyi ünnepekkel kapcsolatban megjegyezte, ha egy család nagy része már átesett a betegségen, akkor nagy valószínűséggel nem fertőződnek meg újra, hiszen csak nagyon kevés olyan esetről tudnak, ami biztosan ismétlődött. Ez ugyanakkor nem azt jelenti, hogy azok, akik már átestek a betegségen, felelőtlenül viselkedhetnek, nekik is be kell tartani a járványügyi előírásokat – fűzte hozzá Merkely Béla.

Kitért arra is, a vakcina megérkezése előtt fel kell mérni, hogy mennyien eshettek át a fertőzésen; a saját becslése szerint körülbelül másfél millióan, tehát a magyarországi népesség mintegy 15 százaléka. Hozzátette, a beoltottak és a betegség ellen már védettek aránya összességében el kell, hogy érje a népesség 60 százalékát.

Kiemelt kép: Mohos Márton/24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik