Belföld

Parlamenti vita az örökbefogadásról: „Lassan úgy érzem, hogy a középkor felé megyünk vissza”

Az örökbefogadási törvény módosításáról vitáztak éjjel a parlamentben

Keddről szerdára virradó éjjel többek között az örökbefogadási törvény módosításáról vitáztak a parlamenti képviselők. A Fidesz javaslata a jövőben nagyban megnehezítené, hogy egyedülálló személyek fogadjanak örökbe gyereket, ahhoz külön miniszteri engedély kellene.

Ezzel kapcsolatban Varga László, az MSZP első vezérszónoka ezzel szemben nem értett egyet az előterjesztéssel, különösképpen annak örökbefogadást szabályzó rendelkezéseivel, amivel szerinte a kormány korábban kezdett „ideológiai küzdelmét” folytatja – számolt be az MTI.

A szocialisták második vezérszónoka, Bangóné Borbély Ildikó úgy fogalmazott, a kormány a melegeket akarja megbélyegezni azzal, hogy a jövőben főszabályként csak házastársak fogadhatnak örökbe. Ezzel a lépéssel azonban az örökbefogadásra váró gyermekek mellett még az elváltaknak és az élettársi kapcsolatban élőknek is kárt okoz a kabinet – tette hozzá.

Lassan úgy érzem, hogy a középkor felé megyünk vissza,

zárta felszólalását az ellenzéki politikus.

Sebián-Petrovszki László, a DK vezérszónoka szerint a Fidesz a koronavírus-járvány „félrekezelése” miatt pánikkormányzásba kezdett, aminek része, hogy számtalan, a jelenlegi helyzettel össze nem függő törvénymódosítást terjesztett a parlament elé, például az ingyenes tesztelés bevezetése helyett. Kiemelte, pártja nem ért egyet az örökbefogadási szabályok javaslatban szereplő módon történő módosításával, így nem támogatja az előterjesztést.

Kocsis-Cake Olivio, a Párbeszéd vezérszónoka hangsúlyozta, bár a javaslatnak vannak támogatható elemei, mint például a nyugdíjas alkalmazottak segítése, azt mégsem tudják elfogadni az örökbefogadási szabályok átírása miatt. Elmondta, a kormány képes gyermekek jövőjét is feláldozni azért, hogy a meleg párok ne fogadhassanak örökbe.

Varga-Damm Andrea, elsőként szót kérő független képviselőként aláhúzta, az örökbefogadásnál kizárólag az alkalmasságot szabad vizsgálni, a gyermekeknek pedig nem az az érdekük, hogy nevelőszüleik házasságban éljenek, hanem hogy megfelelően pótolják természetes szüleiket.

Csak miniszteri engedéllyel fogadhatnának örökbe az egyedülállók
Egy törvénymódosítás szerint a házaspárok élveznének előnyt.

Nacsa Lőrinc (KDNP) azt hangsúlyozta, hogy a gyermek érdeke a legfontosabb, azt szeretnék, ha mindegyikőjük családban tudjon felnőni. Felhívta a figyelmet arra, hogy a szakértői ajánlások, konzultációk beérkezése után engedélyezi a miniszter az örökbe fogadást, és nem igaz, hogy ebből az egyedülállókat ki fogják zárni.

Mesterházy Attila (MSZP) erre reagálva azt mondta, a kormánypártoknak egyetlen céljuk van ezzel a javaslattal, az alaptörvény módosításával és az Egyenlő Bánásmód Hatóság „beszántásával”: az LMBTQ közösségből és a gender-szemléletből ellenségképet alkotni.

Felvetette a kérdést: ha azt mondja a kormánypárt, hogy nem ideológia mentén, a gyerekek érdekében változtatnak, akkor miért tárgyalják ezt a javaslatot? Miért teszik az engedélyeztetési folyamat végére a minisztert? Mert politikát akarnak csinálni belőle – mondta.

Völner Pál államtitkár a vitában elhangzottakra válaszolva közölte, hogy 2019-ben az örökbefogadók 93 százalék házaspár, 6,7 százalék pedig egyedülálló volt. Vejkey Imre, a KDNP vezérszónoka pártja támogatásáról biztosította a kormányt az egyes igazságügyi törvények módosítását tartalmazó előterjesztés elfogadásával kapcsolatban. Hangsúlyozta, egyetértenek a kabinet által kezdeményezett módosításokkal, amelyek közül a közjegyzői pályázat új alapokra helyezése az egyik legfontosabb lépés.

Kiemelt kép: Soós Lajos/MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik