Belföld

Jogerős ítélet született az MO-son büntetőfékező audis ügyében

Jogerős ítélet született annak a 43 éves férfinak az ügyében, aki május végén büntetőfékezéssel és leszorítással próbált elégtételt venni egy szerinte lassan haladó autóson az M0-son.

B. Zoltán egy nagy teljesítményű, prémiummárkás gépjárművel az M0 autóút és az M3 autópálya csomópontjánál utolért egy szabályosan közlekedő gépjárművet. Amikor mögé ért, akkor a reflektorával villogni kezdett, hogy gyorsabb haladásra vagy lehúzódásra kényszerítse az előtte haladó sofőrt.

Miután a másik autós nem gyorsított és nem húzódott le, az elkövető őt a kanyarodó sávon megelőzte, majd indokolatlanul befékezett előtte, amely miatt a sofőr is erős fékezésre kényszerült.

Ezután az elkövető a külső forgalmi sávba sorolva megvárta amíg az autós mellé ér és járművét balra kormányozta azért, hogy az út bal oldalán lévő szalagkorlát felé szorítsa a másik autóst. Eközben az elkövető a vezetőoldali ablakát leengedve, azon kinyúlva egy kamuigazolványt lobogtatott.

Ezután megpróbálta elérni, hogy egy forgalomtól elzárt területre hajtson utána a sértett és ott mindketten megálljanak, aki azonban ennek nem tett eleget, hanem továbbhajtott.

B. Zoltán a kihallgatásakor elismerte tettét és sajnálkozását fejezte ki, ugyanakkor hozzátette, a másik sofőr provokálta.

A Budapest Környéki Törvényszék, mint másodfokú bíróság helybenhagyta a Dunakeszi Járásbíróság ítéletét és 250 napi tétel – 325 ezer forint – pénzbüntetésre ítélte a férfit. Emellett egy évre eltiltotta a vezetéstől is, de az eltiltás tartamába a beszámította az elsőfokú ítélet júniusi kihirdetése óta a mai napig eltelt időt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik