Belföld

Három évet kértek a hároméves kislányát megmérgező kecskeméti nőre

Életveszélyt okozó testi sértés miatt emelt vádat a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség azzal a kecskeméti nővel szemben, aki idén márciusban megmérgezte a hároméves kislányát, hogy felvetesse a kórházba.

Négyessyné Bodó Marianna, a Bács-Kiskun megyei főügyészség helyettes szóvivője megkeresésünkre azt közölte, hogy az ügyészség  három év börtönt és három év közügyektől eltiltást kért a nőre arra az esetre, ha már az előkészületi ülésen beismeri a tettét és lemond a tárgyaláshoz való jogáról is.

Az öt kiskorú gyermeket nevelő nő többször is betelefonált a kecskeméti kórházba, hogy a hároméves kislánya otthon belázasodott, ezért szeretné a kórházi ellátását kérni. A járványügyi helyzet miatt az orvosok azt javasolták, hogy otthon csillapítsa a gyermek lázát és beszéljen a háziorvosával, a nő azonban hajthatatlan volt.Délután három óra körül azzal hívta fel a mentőket, hogy a kislány lázas és fél óránként elájul, ezért a mentők a kislányt és az anyját is beszállították a kórház gyermekgyógyászati osztályára. A kezelőben az ügyeletes orvos megvizsgálta a kisgyermeket, aki nem volt lázas, jó állapotban volt. Az orvos tájékoztatta az anyát, hogy ha kórházi ellátásra nem lesz szükség, akkor az ambuláns ellátás után hazaengedik őket.
Az asszony ennek ellenére többször mondta, hogy a gyermek otthon háromszor is összeesett, ezért mindenképpen szeretne a gyermekével a kórházban maradni. Hívás nélkül visszament a gyermekkel a kezelőbe és a tünetmentes kislányt vízzel locsolta, majd egyre agresszívebben követelte, hogy a gyermeket tartsák a kórházban. Azt is mondta, hogy bármit elkövet, hogy ne küldjék haza. Miközben a folyosón várakoztak 8-9 szem nyugtatót kevert a kislány üdítőjébe, hogy rosszullétre utaló tüneteket produkáljon és a kórházban maradhassanak. 

A gyermek rövidesen ivott is a cumisüvegből és rosszul lett, elvesztette az eszméletét. Az orvosok az előzmények miatt mérgezésre gyanakodtak és azonnal elkezdték a kislány intenzív ellátását. Szerencsére a gyermek a kezelés hatására mintegy fél óra után visszanyerte az eszméletét. A kórház a mérgezés miatt értesítette a rendőrséget és a gyermekvédelmet, a helyszínre érkező rendőrök pedig lefoglalták a nőtől a nyugtatót. A kislány az ellátása megkezdésekor életveszélyes állapotban volt. Ha nem kapott volna időben szakszerű orvosi segítséget, nagy eséllyel megfulladhatott volna.

Négyessyné elmondta még, hogy a letartóztatásban lévő asszony beismerte a bűnösségét a folytatólagos kihallgatása során, de nem adott magyarázatot a tettére. A főügyészség arra is indítványt tett, hogy szüntessék meg a nő szülői felügyeleti jogát a kislány esetében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik