Belföld

Hat évet kapott az egy kiló kokaint lenyelő brazil férfi

Hat év fegyházra ítélte a bíróság azt a brazil férfit, aki több mint egy kilogramm, 95 darab kapszulába rejtett kokaint hozott a gyomrában Magyarországra.

A férfi Sao Paolóból érkezett hazánkba és a repülőtér közelében lévő szállodában szállt meg. Ekkor jelezte a portugál vámhatóság, hogy nőnek öltözött,  mesterséges implantátumokkal rendelkező, télikabátos, miniszoknyás, tornacipős, brazil férfi összefüggésbe hozható a kábítószer-kereskedelemmel.

A jelzést követően a magyar rendőrség a szállodához ment, és megfigyelte, hogy felderítsék az esetleges magyarországi bűnkapcsolatait, és az átadást tetten érve a szállítmányt elfogják.

Mivel azonban a futár egy napon keresztül nem lépett kapcsolatba senkivel, ezért a rendőrség elfogta őt, mert az idő múlásával a lenyelt kapszulák miatt életveszélyes állapotba is kerülhetett volna. De az időközben beszerzett adatok szerint feltehető volt az is, hogy a férfi a kábítószert nem Magyarországon adta volna át.

A férfi  szállodai szobájában végzett kutatás során a rendőrség összesen 50 darab, 4×2 cm-es, egyenként 10 grammos kokainkapszulát talált egy bőröndben, melyek már távoztak a futár testéből, míg a további 45 darab kapszula másnap ugyancsak természetes úton került elő az egyik fővárosi kórházban.

A bíróság egyetértett a Fővárosi Főügyészség indítványával és a váddal egyezően hat év fegyházra, és hat év közügyektől eltiltásra ítélte a férfit különösen jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer birtoklás miatt. A brazilt hat évre kiutasították Magyarország területéről is.

A bíróság a vád szerint bűnösnek mondta ki a vádlottat és őt 6 év fegyházra ítélte, valamint 6 évre kiutasította az ország területéről. Az ügyészség a büntetés jelentős súlyosításáért, a védő felmentésért fellebbezett, a brazil férfi tudomásul vette az ítéletet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik