Belföld

„Száz évet fogsz ülni te köcsög” – mondta gyilkosának a haldokló ózdi nő

Hétfőn az előkészületi ülésen megkezdődött a Miskolci Törvényszéken annak a különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel és rablással vádolt 40 éves H. Péternek a büntetőpere, aki tavaly agyonvert egy 65 éves asszonyt Ózdon.

Horváth Dóra a Miskolci Törvényszék szóvivője megkeresésünkre azt közölte, hogy a vádlott beismerte a bűnösségét, és részletesen elmondta, mit tett az asszonnyal A tárgyaláshoz való jogáról azonban nem mondott le, ezért a bíróság tárgyalásra tűzte az ügyet.

Az asszony egyedül élt ózdi lakásában, ahol rendszeresen látogatta a férfi ismerőse. A férfi ismerős élettársa tudomást szerzett a kapcsolatról, ezért a nő lakására indult. Eközben találkozott a vádlottal, H. Péterrel, akivel együtt mentek tovább az asszonyhoz. A lakásban azonban összeszólalkoztak a nővel és a jelenlévőkkel, ezért elhagyták a lakást.

Másnap a férfi visszament a nőhöz, akitől kérte, hogy adja át részére az előző napon egyikük által a lakásban hagyott telefont. A nő megtagadta a kérését, ezért a férfi arcon ütötte a nőt, majd magához vette a telefont és távozott a házból.

Később pedig eladta a telefont a belvárosban ötezer forintért. H. Péter másnap ismét elment az asszonyhoz, aki kérdőre vonta a férfit a telefon miatt. Erre a férfi legalább harmincszor megütötte és megrúgta a nőt. A brutálisan összevert asszony azt mondta a támadójának, hogy „száz évet fogsz ülni te köcsög”, mire a férfi kiment a házból, a vérző asszonyra zárta az ajtót, majd Budapestre utazott.

A nőnek az arca, nyaka, mellkasa és hasa sérült, továbbá arckoponya-, borda- és szegycsont törése keletkezett, számára a bántalmazás jelentős testi, lelki szenvedést okozott. A sérülések következtében a helyszínen meghalt. A férfi beismerte a tettét, de a tárgyaláshoz való jogáról nem mondott le, ezért a bíróság decemberben tárgyalást tart az ügyben.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik