Belföld

Elutasították a tényleges életfogytiglanra ítélt túronyi kettős gyilkos fellebbezését

Alaptalannak tartja a Pécsi Fellebbviteli Főügyészség a túronyi fejszés gyilkosnak és védőjének a fellebbezését, ezért arra tettek indítványt, hogy a másodfokon eljáró Pécsi Ítélőtábla hagyja helyeben az elsőfokú ítéletet, és tényleges életfogytig tartó fegyházra ítélje a két idős ismerősét megölő férfit.

K. Zsoltot a Pécsi Ítélőtábla idén januárban már jogerősen életfogytig tartó fegyházra ítélte, mert 2016 májusában fejszével megölte 81 éves, német állampolgárságú szomszédját, és pénzt, ingóságokat, okiratot vitt magával a házából. Az akkori ítélet szerint a vádlott leghamarabb 25 év múlva lett volna feltételesen szabadságra bocsátható.

Tavaly nyáron a Készenléti Rendőrség azonban egy budapesti sajtótájékoztatón közölte, hogy újabb emberöléssel gyanúsítják az elkövetőt, nyilvánvalóvá vált ugyanis, hogy – egy már lezárt közigazgatási eljárás megállapításaival szemben – nem baleset okozta egy 2017 februárjában leégett túronyi ház romjai között megtalált 88 éves asszony halálát

Az akkor 27 éves férfi 2017 februárjában betört az idős nő házába, késsel megszúrta, majd rágyújtotta az épületet. A földre került áldozat szén-monoxid-mérgezés miatt halt meg. Az eset alig két hónappal azelőtt történt, hogy a vádlottat az első gyilkosság miatt elfogták. A második gyilkosság miatt perújításra volt szükség, mert a több emberen elkövetett szándékos emberölési cselekmények törvényi egységet alkotnak, ezért külön eljárásban nem bírálhatók el; az idős sértett nővel szemben elkövetett bűncselekmény miatt így a többszöri eljárás tilalma miatt nem vádemelésnek, hanem perújításnak volt helye.

K. Zsolt a szeptemberi meghallgatásakor beismerte a második gyilkosság elkövetését, ezért az ügyben az október 12-én ülésező bíróság a férfit nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel, több ember sérelmére, a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette és okirattal visszaélés miatt – halmazati büntetésül – tényleges életfogytig tartó fegyházra ítélte. A férfi és védője a feltételes szabadságra bocsátás engedélyezése érdekében fellebbezett. A fellebbviteli főügyészség szerint azonban megalapozottnak találta az ítéletet, és a büntetés helybenhagyását kérte a táblabíróságtól.

Kiemelt kép: police.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik