Belföld

TEK-főigazgató: A bécsi merénylet után nem nőtt Magyarországon a terrorveszély

Hajdu János vezérőrnagy szerint az osztrákok példaszerűen jártak el a terrorakció után.

A Terrorelhárítási Központ (TEK) főigazgatója az ATV Egyenes beszéd című műsorában azt mondta, azért tudtak gyorsan reagálni,  mert szinte azonnal jöttek a hírek Ausztriából. Hajdu János szerint az osztrákok mintaszerűen jártak el a bécsi merénylet utáni órákban, fontos titkosszolgálati információkat osztottak meg többek között a magyar hatóságokkal is.

A bécsi lövöldözés 8 órakor kezdődött, a magyar terrorelhárítók pedig fél 11 után már a határnál voltak, hogy segítsenek osztrák kollégáiknak az esetleges határon átnyúló elfogásban. Végül erre nem volt szükség.

A TEK nagy erőkkel vonult az osztrák határra még az éjszaka
Páncélozott támogatással, hogy segítsék az osztrák kollégáikat, ha szükséges.

Hajdu János azt mondta, a bécsi terrortámadás nem tűnik bonyolultnak, ha a gyanúsítottak körét azonban kiterjesztik a merénylő barátainak, szimpatizánsainak a körére, akkor több európai ország is érintett lehet.

A tábornok hangsúlyozta, most a magyar határtól 70 kilométerre gyilkolt az Iszlám Állam, de nem vagyunk nagyobb veszélyben, mint amikor máshol, Párizsban vagy Brüsszelben csaptak le terroristák.

Magyarország veszélyeztetettsége nem nőtt. 

A TEK főigazgatója arról is beszélt, hogy a hazai muszlim közösség tagjai évtizedek óta itt élnek, beilleszkedtek, jó kapcsolatban vannak a kormánnyal, adót fizetnek, kiszorítják a gyanús elemeket maguk közül. Ha kívülről érkezik valaki az országba és kapcsolatba hozható radikális eszmékkel, akkor azt titkosszolgálati eszközökkel szorítják ki – tette hozzá Hajdu János.

Arról is szó volt, hogy a hatóságok járvány miatti leterheltsége nem vezetett a terrortevékenység érdemi növekedéséhez Európában. Hajdu János azt is elmondta: a TEK működésében sem okozott komoly fennakadást a járvány, noha vannak munkatársaik, akik megfertőződtek. ​

Kiemelt kép: Rendőrök Bécs belvárosában a merénylet után. MTI/AP/Ronald Zak

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik