Belföld

Nyugdíjas asztalost zsarolt a gyöngyösi prostituált

Azt hazudta, hogy titokban fotók készültek légyottaikról és teherbe esett a 70 éves férfitól.

A Gyöngyösi Járási Ügyészség vádat emelt egy 24 éves nő és 20 éves élettársa ellen. Csaknem egy éven át zsaroltak egy nyugdíjas asztalost. A prostituált az idős iparossal többször szexuális kapcsolatot létesített a műhelyében. 2018 februárjában élettársával azzal keresték fel az idős férfit, hogy erről titokban fotók készültek, amelyeket átadnak feleségének, ha nem fizet 70 ezer forintot.

Az asztalos fizetett, de a zsarolás-sorozat nem ért véget, mert újabb mesével álltak elő. Azt hazudták, hogy a lány kiskorú és teherbe esett a 70 éves férfitól, ezért az abortusz fizessen 200 ezer forintot. A sértett fizetett, de a vádlottak már műhelye felgyújtásával és a „likvidálásával” is fenyegették, így végül összesen 580 ezer forintot csikartak ki tőle, ráadásul a 20 éves fiatalember meglopta. Kétszer is eltulajdonította elektromos csavarhúzóját, amit csak „megtalálói díj” fejében adott vissza.

Az ügyészség az élettársakat, mint társtetteseket folytatólagosan, súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolással, a fiatalembert üzletszerűen elkövetett lopással  vádolja. A többszörösen büntetett nő, és aktuálisan javítóintézetben nevelt párja ellen végrehajtandó börtön kiszabására, a közügyektől történő eltiltásukra, valamint vagyonelkobzásra tett indítványt. A főbüntetés mértékét a jelenleg tagadásban lévő vádlottak későbbi esetleges beismerése esetére négy, illetve négy és fél évi börtönben jelölte meg a vádhatóság.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik