Belföld

Pintér Sándor az egészségügy 40 új urát keresi

Januárban rendszerátalakítás lesz az egészségügyben, nemcsak a kórházak, hanem a rendelőintézetek, alapellátók is hozzájuk tartoznának.

A Népszava információja szerint Pintér Sándor belügyminiszter nem egyszerű kórházigazgatókat, hanem mintegy 40 egészségügyi  „csúcsvezetőt” keres, mert januártól átalakul az egészségügyi törvény mellett maga a rendszer is. A kiválasztást segíti egy bizottság, amelynek munkájában azonban Kincses Gyula – meghívása dacára – nem vesz részt. A kamara elnöke pénteken találkozott a belügyminiszterrel, de a MOK számára fontos kérdések helyett az új kórházirányításról volt szó.

A Népszava szerint az új „csúcskórház-igazgatók” tömeges válogatása kapcsolódik a jogállási törvényhez, életbelépése után ugyanis ők felelnének egyes területek ellátásáért, egy-egy régió több kórháza, rendelőintézete, alapellátója is hozzájuk tartozna. Nekik kellene megkötni a jogállási törvényben előírt új szerződéseket az állami szolgálatban maradókkal.

A szakdolgozók közel harmada elhagyná az egészségügyet az új törvény miatt
Sokan mennének a magánegészségügybe vagy külföldre, és jelentős azok száma is, akik tüntetnének a törvény ellen.

Egyelőre tisztázatlan, mi lesz a határozott időre kinevezett kórházi főigazgatókkal az új struktúrában. Eddig a megüresedő posztokat meghirdették, a pályázatot egy szakmai bíráló bizottság értékelte. A Népszava úgy tudja, a jelenleg futó pályázatokat – eredmény hirdetés helyett – már érvénytelenítik.

Egy nagy intézmény vezetője a lapnak azt mondta, castingolják a főigazgatókat, noha még nem tudni pontosan, milyen struktúrához, hiszen a végletekig elcsigázott, reményvesztett dolgozók csak elejtett mondatokból találgatják, januárban milyen új helyzetben kell/lehet majd dolgozniuk.

Kiemelt kép: 24.hu / Fülöp Dániel Mátyás

Ajánlott videó

Olvasói sztorik