Belföld

Botokkal, lapátokkal estek egymásnak a keresztelőt és születésnapot ünneplő családok

Letartóztatást indítványozott a Balassagyarmati Járási Ügyészség azzal a 23 éves nógrádi férfival szemben, aki október 23-án két családdal is tettlegességig fajuló szóváltásba keveredett.

A férfi a testvéreivel és sógorával egy keresztelőn vett részt, ami után a település kocsmájába mentek italozni, ahol egy másik család éppen születésnapot ünnepelt.

Az italbolt közelében a születésnapot ünneplő család egyik tagja dohányzott, akihez a gyanúsított odalépett és cigarettát kért tőle. A férfi felajánlotta az általa szívott cigaretta megmaradt felét, ezt azonban a férfi nem fogadta el, ehelyett megragadta a másik nyakát és megfenyegette őt.

Fotó: Police.hu

Az ijedt férfi visszatért rokonaihoz és elmesélte nekik a vele történteket, erre a rokonság megkereste és számon kérte a támadót. A gyanúsított ekkor az egyik rokont ököllel állon ütötte, majd egy botot felkapva azzal is ütlegelni kezdte őt.

A megtámadott rokon az ütésektől a földre esett, majd a 23 éves férfi – a testvéreivel és sógorával kiegészülve – a földön fekvő embert tovább ütötte és megrugdosta, emellett ököllel, botokkal és baseball ütővel támadtak a rokonságára.

A bántalmazott család egyik tagja telefonon értesítette szüleit a velük történtekről, akik egy gépkocsival a helyszínre siettek. Amint kiszálltak az autóból, a gyanúsított a sofőrt egy lapáttal fejen ütötte, aki az ütéstől elveszítette eszméletét és a földre esett. A gyanúsított ezután a sofőr segítségére siető feleséget is arcon ütötte, majd – mivel meghallották, hogy a rendőrség hamarosan kiérkezik – hazamenekültek.

Fotó: Police.hu

Ezzel azonban még nem volt vége a balhénak. Az esti órákban megjelent otthonuknál egy harmadik helyi család három tagja is, hogy botokkal és betonvassal felfegyverkezve számon kérje rajtuk azt, hogy aznap a kocsma előtt – még a fenti verekedés kirobbanása előtt – megverték az egyik kiskorú rokonukat. A két csoport között szóváltás alakult ki, majd a gyanúsított és testvérei baltával és gázriasztó fegyverrel támadtak a házhoz érkezőkre, ahol az egyikük lövéseket is leadott.

Kiemelt kép: Police.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik