Belföld

Tagadja a garázdaságot az egykori Fidelitas-elnök, akit azzal vádolnak, hogy megütött egy jobbikos aktivistát Majka koncertjén

A vádirat szerint a berettyóújfalui egykori Fidelitas-elnök, Tikász Ferenc ittasan bántalmazott egy szintén ittas nőt a ruhatárnál.

Kedden az előkészületi üléssel megkezdődött annak a berettyóújfalui volt Fidelitas-elnöknek a büntetőpere, akit azzal vádolnak, hogy tavaly március végén megütött egy jobbikos aktivista nőt a debreceni sportcsarnokban Majka koncertje után.

Az ügyészség garázdaság miatt emelt vádat Tikász Ferenc ellen. Értesüléseink szerint a bíróság úgynevezett büntető végzésben nagyobb összegű pénzbüntetést szabott ki rá, ám ezt a vádlott nem fogadta el, és védőjével együtt a tárgyalás megtartását kérte.

Dobó Dénes, a Debreceni Törvényszék szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre elmondta, hogy az ügyész a mai ülésen ismertette a vádiratot. E szerint az ittas vádlott és a szintén ittas nő már korábbról ismerte egymást. A koncert után összefutottak a ruhatárnál, majd szóváltásba keveredtek egymással.

A vita során a férfi a becsület csorbítására alkalmas kifejezést tett a nőnek címezve. Ennek hatására a nő mobiltelefonjával kamerázni kezdett, amely a vádlottnak nem tetszett, és további, a becsület csorbítására alkalmas kifejezéseket tett a nőre. Ezután a férfi odalépett a nőhöz, akit egy alkalommal úgy megütött, hogy a sértett kezében tartott mobiltelefon irányába csapott, ami a nő homlokának ütődött, majd a készülék a földre esett

– mondta lapunknak Dobó, hozzátéve, a sértett magánindítványt terjesztett elő a feljelentése során könnyű testi sértés és becsületsértés miatt.

Az ügyész nem tett mértékre vonatkozó indítványt a mai előkészületi ülés során, és mivel Tikász nem tett beismerő nyilatkozatot, valamint nem mondott le a tárgyaláshoz való jogáról sem, ezért a törvényszék azonnal áttért az ügy érdemi tárgyalására. A szóvivő tájékoztatása szerint ezen a férfi fenntartotta a nyomozás során tett vallomását, miszerint nem követett el bűncselekményt. A következő tárgyalás nap 2021. január 21-én lesz.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.