Közúti veszélyeztetés és segítségnyújtás elmulasztása miatt emelt vádat a Kaposvári Járási Ügyészség egy 42 éves nővel szemben, aki Kaposvár közelében háromszor is indokolatlanul fékezett egy másik sofőr kocsija előtt, azonban az utolsó alkalommal a sértett az összeütközés elkerülése miatti fékezésénél kocsijával kisodródott azt úttestről és tetejére borulva állt meg.
A vétkes sofőr a délutáni órákban Kaposvárról vezetett hazafelé, amikor még a lakott terület végét jelző tábla előtt beérte az előtte haladó sofőr autóját, aki betartotta az útszakaszon érvényben lévő 30 km/óra sebességkorlátozást, így a nő is lassabb haladásra kényszerült.
Kaposvárt elhagyva a nő megelőzte a már gyorsuló és továbbra is szabályosan közlekedő sofőr járművét, de hirtelen lefékezett előtte, hogy megleckéztesse a korábbi lassú közlekedése miatt. A nőnek egy fékezés nem volt elég, a „büntetőfékezést” kis ráhagyásokkal még kétszer megismételte. A másik sofőr a harmadik alkalommal azonban nem tudta az intenzíven fékezett járművét az úttesten tartani, lesodródott az útról és az út melletti füves területen eredeti haladási irányával ellentétesen a tetejére borult.
A nő nem állt meg a helyszínen segíteni a történtek után. A balesetről a vétlen sofőr mögött közlekedő autós tett bejelentést. A szabályosan közlekedő autós nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. Az ügyészség felfüggesztett börtönt kért a büntetőfékező nőre, azzal, hogy tiltsák el a vezetéstől.
Kiemelt kép: Somogy Megyei Főügyészség