Belföld

Gulyás Gergely: Magyarország 6 és fél millió vakcinát fog kapni

Szerdán ülésezett a kormány, a döntésekről a csütörtöki Kormányinfón számolt be a Miniszterelnökséget vezető miniszter, Gulyás Gergely.

Tegnapi ülésen hosszan tárgyalt a vírusügyi helyzetről a kormány. Magyarország sem kivétel, a helyzet az egész világon romlik

– hangsúlyozta először a miniszter, majd hozzátette: az egészségügyi ellátórendszert sikerült felkészíteni, műtéteket nem kell elhalasztani.

A pillanatnyi járványkezelésről szólva azt mondta Gulyás:

a vírusnak akkor lesz vége, ha lesz vakcina. (…) Ha lesz vakcina, akkor az unión keresztül 6 és fél millió oltóanyagot kap majd Magyarország, erre 13 milliárd forintnyi kötelezettséget vállal az állam.

Ezentúl még figyelik a kínai és orosz teszteléseket, és nem zárta ki, hogy siker esetén innen is beszereznek vakcinákat. Különböző szakértők azt valószínűsítik, hogy vakcina jövő nyárra állhat rendelkezésre.

Addig is

arra biztatunk mindenkit, hogy oltassa be magát influenza ellen

– tette hozzá.

Gulyás elmondta azt is, hogy november elsejétől 20 százalékkal nő az ápolók fizetése, amit januártól újabb 30 százalékos emelés követ. A háziorvosokról legkésőbb két hét múlva dönthet a kormány.

Gulyás arról is tájékoztatott, hogy az új SZÉP-kártya szabályokat meghosszabbítják, és 2021. június 30-ig 400 ezer forintot lehet szálláshelyre feltölteni, vendéglátásra 265 ezer forint költhető, a szabadidő alszámlán 135 ezer lehet. Ez évi 800 ezer forintos juttatást tesz lehetővé.

A DK VII. kerületi, áramlopásba keveredett képviselőjével kapcsolatban azt mondta: az ellenzéki pártoknak a korrupciót tekintve először saját soraikban kellene rendet tenni.

Újságírói kérdésre Gulyás elmondta:

  • a terv az, hogy az iskolák normálisan működjenek továbbra is, és ne álljanak át digitális oktatásra.
  • SZFE-ügyben a „tárgyaló feleknek” sok sikert kívánt. A kormány nem tartozik ezek közé, „nincs értelme annak, hogy mi tárgyaljunk” – mondta.
  • Gulyás tagadta, hogy több ismert fideszes politikus – köztük ő – azért nem indul majd egyéniben a fővárosban 2022-ben, mert lemondtak volna Budapestről. Azt azonban elismerte, hogy nem a fővárosban a legerősebbek. Később azt mondta: ő megint elindult volna egyéniben, de magasabb szinten erről más döntés született.
  • Ahogy a fertőzés nő, úgy fog nőni a koronavírustesztek száma – jelentette ki Gulyás.
  • „Senkinek semmi köze nincs ahhoz, hogy ki, hogy éli a magánéletét” – ezt annak kapcsán mondta, hogy az RTL Klub rákérdezett Orbán Viktor többek szerint is homofób és gyűlöletkeltő kijelentésére. Gulyás azt mondta: semmi gond nem volt a kormányfő szavaival.
  • Mennyi lesz a minimálbér január 1-jétől? – kérdezték Gulyástól. A miniszter erre nem adott konkrét választ.
  • Miért nem tart rendes sajtótájékoztatót az operatív törzs? – kérdezte az RTL Klub. Gulyás erre nem tudott pontos választ adni, azt jelezte, hogy az egészségügyben dolgozók – így a tiszti főorvos is – mindig nagyobb óvatosságot kérnek a vírussal kapcsolatban, mint a politikusok.
  • Az a felelősségteljes magatartás, hogy nyílt tereken nem szervezünk tüntetéseket a koronavírus alatt – mondta az október 23-ai rendezvényekkel kapcsolatban Gulyás.
  • Kijárási tilalom, vásárlási sáv várható? „A kormány ha szükséges, elrendel szigorúbb intézkedéseket. De az a tapasztalatunk, hogy az emberek véleménye az, hogy az ország működőképességét fenn kell tartani” – szögezte le ismét a miniszter.
  • Nézzük meg, hogy Szlovákiában mi történik – mondta arról, hogy ingyenesen letesztelik északi szomszédunk lakosságát.
  • Ha az operatív törzstől olyan javaslat érkezik, hogy vezessék be a kötelező maszkviselést, a kormány ezt megteszi, mondta Gulyás.
  • Komoly választási változtatásra nem készül a kormányoldal, a választókerületeket, illetve a választási szabályokat alapvetően nem akarják módosítani.
  • Ha a ferihegyi reptér magyar tulajdonba kerül, akkor azt a kormány üdvözölni fogja – közölte.

Kiemelt kép: MTI/Kovács Tamás

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.