Belföld

Ceglédi szexuális erőszak: 15 évet kértek a négyéves kislány apjára

Tizenkettedik életévét be nem töltött hozzátartozó sérelmére elkövetett szexuális erőszak és más bűncselekmények miatt emelt vádat az ügyészség azzal a Cegléden élő román állampolgárságú férfival szemben, akit azzal gyanúsítottak, hogy megerőszakolta a négyéves kislányát két évvel ezelőtt.

Nisóczi József Levente, a Pest Megyei Főügyészség szóvivője az üggyel kapcsolatos érdeklődésünkre elmondta, hogy az ügyészség tizenöt év fegyházbüntetést kért a súlyos testi sértéssel és kiskorú veszélyeztetésével is megvádolt férfira arra az esetre, ha már az előkészületi ülésen beismeri a bűnösségét és lemond a tárgyaláshoz való jogáról is.

Ám nem csak a férfit, hanem a gyerek anyját is megvádolták kiskorú veszélyeztetésével. Ennek pedig az az oka, hogy a szülők pár nappal a történtek előtt nem vitték el orvoshoz a kislányt, amikor megsérült a lába. A szóvivő elmondta még, hogy 1 év 6 hónap börtönt – négy évre felfüggesztve – kértek a kislány anyjára arra az esetre, ha beismeri a bűnösségét. Mindezek mellett pedig azt is indítványozták, hogy a bíróság mindkét szülőnek szüntesse meg a szülői felügyeleti jogát.

A Romániából áttelepült csángó származású család egy mérlegek hitelesítésével is foglalkozó ceglédi műhely melletti épületben lakott. 2018 október hetedikén a szülők bevitték a gyereket a helyi kórházba, azt állították, hogy a gyerek az udvaron játszott,, amikor rádőlt a lábára egy féltonnás súly. A kórházban kiderült, hogy a kislánynak eltört a combcsontja, sérüléseket találtak a bokáján és vérzett, valamint megrepedt a hüvelye is. A kislány lábát megműtötték, majd a történtek után a testvérével együtt kiemelték a családból és nevelőszülőkhöz került.

Az eset után a kislány édesapjától, nagypapájától és nagybátyjától is DNS-mintát vettek. Ez az apa, a nagypapa és a nagybácsi esetében is negatív lett. Az előzetes szakértői vélemény szerint a férfi nem egyedül követhette el az erőszakot, de a későbbi szakértői vizsgálatok alapján elkészült vádirat szerint a férfi egyedül erőszakolta meg a gyermekét. A bűnösségét végig tagadó ceglédi férfit február 11-én kiengedték a letartóztatásból, ezt követően még tartott nyomozás.

Frissítés

Cikkünk korábbi verziójában valótlanul állítottuk, hogy a nyomozás lezárulta után engedték ki a férfit a letartóztatásból. Ezt pontosítottuk.

Kiemelt kép: a szerző

Ajánlott videó

Olvasói sztorik