Belföld koronavírus

Merkely Béla: Nem félünk eléggé most a vírustól

A professzor szerint a koronavírus nem lett erősebb, de az első hullám idején jóval fegyelmezettebbek voltak a magyarok.

A kormányközeli Vasárnap.hu-nak Merkely Béla azt mondta, annyi a buktató, hogy nem lehet 100 százalékos biztonsággal megmondani, mikorra várható a koronavírus elleni vakcina. Az reményre ad okot, hogy vannak ígéretes szerek.

Ha az első engedélyeket decemberben megadják,

onnantól csak az lesz a kérdés, mennyit tudnak gyártani, milyen gyorsan jut el a védőoltás az érintettekhez. Azt először – a kitettség alapján – a legveszélyeztetettebbeknek (idősek, krónikus betegek) kellene biztosítani, utánuk pedig az egészségügyi dolgozóknak. A professzor egyértelművé tette,

vakcina nélkül csak óriási áldozatok árán tűnne el a vírus, mert a nyájimmunitás nagyon magas halálozással jár. 60 százalékos átfertőzöttség kell, hogy a nyájimmunitás működjön.

Az eddigi tapasztalatok alapján a Covid-19 nem mutálódik gyorsan, így a vakcina sikeres lehet, „eltakarítja majd a Földről”.

A professzor szerint a második hullám általában erősebb azokban az országokban, ahol az első kicsi volt. Akkor azért volt kevés eset, mert a járványügyi intézkedéseket mindenki komolyan betartotta,

a járványt gyakorlatilag még annak magyarországi kifejlődése előtt meg tudtuk állítani.

Éppen ezért viszont az első ijedtség után a koronavírus nem váltott ki komoly félelmet a magyarokból. Az olaszokat az első hullám már  sokkolta, ők sokkal fegyelmezettebbek is.

Tehát nem a vírus erősödött,

a magyarok lettek lazábbak, kevésbé figyelnek a védekezésre, csak fokozatosan kezdik újra betartani a szabályokat. Merkely Béla is úgy véli, úgy nem lehet még egyszer bezárni az országot, ahogy az első hullámnál, ezért fontos a megelőzés, amihez a D-vitamint ajánlják.

Mint mondta, a megbetegedést mindenki próbálja elkerülni, mert soha nem lehet tudni, hogy a vírus

milyen immunológiai reakciókat vált ki az egyénből. Vagyis bármely életkorban lehet a vírus lefolyása súlyos, adott esetben halálos, ugyanakkor az biztos, hogy az idősebbek esetében ez lényegesen nagyobb gyakorisággal fordul elő.

Az interjúban a professzor kiemeli, hogy a már ismert szabályokat mindenki tartsa és tartassa be másokkal is, gondolja át előre, hogy tudja feladatait a lehető legkevesebb kontaktussal ellátni, illetve a karácsony közeledtével már most érdemes megtervezni,

miként találkozunk majd szeretteinkkel, hogyan óvjuk az idősebb vagy krónikus beteg hozzátartozóinkat.

Kőkemény szigor várja a Nemzetközi Úszóliga budapesti résztvevőit
Amennyiben a sportolók nem tartják be az előírásokat, a büntetés, például a kizárás, nem marad el.

 

Kiemelt kép: Zsigó Róbert államtitkár és Merkely Béla rektor aláírja a Semmelweis Egyetem és a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) közti szakmai együttműködési megállapodását október 13-án. MTI/Balogh Zoltán

Ajánlott videó

Olvasói sztorik