Belföld koronavírus

5000 dolgozót bocsáthatnak el a magyarországi fürdők

A Magyar Fürdőszövetség szerint a fürdők túlnyomó többsége nem fogja túlélni a válságot saját erőből.

Válságban vannak a magyarországi fürdők; a járvány, a vendégek elmaradása eddig legalább 50 százalékos bevételkiesést okozott az idén, emiatt országszerte közel ötezer dolgozó elbocsátására kényszerülnek 2021 márciusig – mondta Boros László Attila, a Magyar Fürdőszövetség elnöke sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten.

Hozzátette: a fürdők több mint 76 százaléka saját erőből nem képes túlélni a koronavírus-járvány okozta válságot 2021. tavaszig, mert a járvány első hullámában a tavaszi korlátozások alatt felélték a végső tartalékaikat, így most ősszel el kellett kezdeni a leépítéseket.

A legfrissebb reprezentatív ágazati kutatásuk szerint tavaly októberhez képest a fürdők 26,3 százalékos létszámcsökkentést terveznek 2021. márciusig, ami országszerte legalább 4700 munkahely megszűnését jelenti – ismertette, hozzátéve: a fürdők háromnegyede a dolgozók részmunkaidős foglalkoztatására kényszerült.

A Magyar Fürdőszövetség szeretné, ha 35 milliárd forintos vissza nem térítendő likviditási alapot hozna létre a kormány az ágazatnak az eddig kiesett és a jövőben kieső bevételek részbeni pótlására, továbbá a munkahelyek megtartása érdekében.

Boros László Attila kijelentette: azonnali ágazatmentő beavatkozásra van szükség, miután a magyarországi fürdők 93-95 százaléka önkormányzati tulajdonban van, ezért az eddig bejelentett hitelprogramokra nem pályázhatnak. A kormányzati hitelprogram sem jelentene elégséges megoldást, mert szeptember végi adataik szerint a fürdőüzemeltetők átlagos adósságállománya 453 millió forint, emiatt az önkormányzati kezességvállalással sem tudnának újabb hitelekhez jutni.

Ismertette, hogy a turizmus egyik motorját jelentő ágazat 18 ezer munkavállalót foglalkoztat, 214 turisztikailag kiemelt fürdő forgalma átlagosan évi 95-100 milliárd forintot tesz ki. Az összes magyarországi vendégéjszaka 71 százaléka keletkezik valamelyik kiemelt fürdővárosban és környezetében. A fürdők forgalma csaknem 20 százalékkal esett vissza idén a főszezonnak számító nyári hónapokban az előző év azonos időszakához képest.

Kovacsics Imre, a fürdőszövetség alelnöke szerint a járványhelyzet miatt az ágazat helyzetének javulása a következő 8-10 hónapban nem várható. Idén ősztől a fürdőkben dolgozók mellett a hazai létesítmények teljes beszállítói köre, vendéglátó-egységei, kisvállalkozók kerülnek nehéz helyzetbe.

A magyar fürdők a szigorú higiéniai szabályok folyamatos betartásával a legbiztonságosabb létesítményeknek számítanak a járványhelyzetben is – jelezte. Azt is kérik, hogy a balatoni turisztikai kampányokhoz hasonlóan szervezzenek marketingkampányt a fürdők látogatottságának növelése érdekében.

Azonnali segítséget kér a kormánytól a Magyar Fürdőszövetség
Számításaik szerint az ágazatnak legalább 35 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásra van szüksége.

Kiemelt kép: MTI/Balogh Zoltán

Ajánlott videó

Olvasói sztorik