Az Itthon maradok/Joyful című produkciónk tegnap délutáni előadásának meghívott vendégei között köszönthettük a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) dolgozóit és az országos tisztifőorvos asszonyt, Müller Cecíliát – olvasható az Operaház Facebook-oldalán, ahova fényképeket is feltöltöttek. „A koronavírus-járvány elleni védekezésben nyújtott helytállásért háláját fejezte ki Ókovács Szilveszter főigazgató úr és invitálta meg az egészségügyben dolgozókat.”
Nem maradhattak el Müller Cecília köszönő szavai sem az eseményről: “Igazán szívhez szóló volt Ókovács Szilveszter főigazgató úr felajánlása, hiszen mindig megindító és örömteli dolog, ha elismerik a munkánkat és respektálják azt, milyen keményen dolgozunk a kollégáimmal”- mondta el Müller Cecília beszédében. Az országos tisztifőorvos az előadás előtt azt is hozzátette:
Kevés jut most a művészeknek, de amijük van, abból is adni tudnak, és amit kapunk, az mindenkinek a sajátja, nem kell osztoznunk az élményben.
Kiemelt kép: Facebook