Belföld

Fejszével akarta visszaszerezni ismerőse volt párját egy tiszaalpári férfi

Emberölés kísérlete miatt emelt vádat a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség egy férfi ellen, aki tavaly októberben fejszével akarta megoldani ismerőse magánéleti nehézségeit. A román állampolgárságú, magyar anyanyelvű férfi három éve érkezett Magyarországra. Tiszaalpáron tartózkodott és alkalmi munkákat végzett.

A rendszeresen italozó férfi délután egy kocsmában volt, mert a tulajdonos megbízta az udvaron lévő tűzifa összehasogatásával. A munka mellett azonban folyamatosan italozott és szóba elegyedett az egyik ismerősével. Az ismerős elpanaszolta, hogy az élettársa elhagyta és összeköltözött egy helyi román férfival.

Este kilenc körül az akkor már erősen ittas férfi elhatározta, hogy segít ismerősének az asszonyát visszaszerezni. Magához vett egy teljesen fémből készült baltát és elment ahhoz a lakóházhoz, ahol abban az időben az ismerős volt élettársa is lakott. A férfi járt már ebben a házban, korábban alkalmi munka iránt érdeklődött ott.A tulajdonoson és a párján kívül a házban tartózkodott az ismerősének a volt párja, valamint az élettársa is A házban nem volt villanyvilágítás, ezért a beszűrődő világosság fénye mellett vacsoráztak a nappaliban.
Ekkor azonban a bejárati ajtón keresztül váratlanul berontott a férfi és “Megdöglötök, kinyírlak benneteket!” szavak kíséretében a nála lévő fejsze tompa végével lesújtott a sértett férfi homlokára. Ezután az új élettárs a támadóhoz dobta az asztalt, dulakodni kezdett vele, hogy megakadályozza a további bántalmazást. Ennek során a fejsze kikerült a támadó kezéből, majd azt sapkájával és órájával együtt hátrahagyva elmenekült a helyszínről.A bántalmazott férfi életveszélyes koponyacsonttörést, valamint agyzúzódást szenvedett. A férfit a mentők kórházba szállították, a helyszínről elfutó férfit pedig másnap fogták el a rendőrök. Az ügyészség letöltendő börtönt kért a letartóztatásban lévő férfire emberölés kísérlete miatt.

Kiemelt kép: police.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik