Az orvosok legalább fele magánban is rendel

Bár a múlt kedden ellenszavazat nélkül elfogadott, az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvényben sehol sem szerepel a magánegészségügy és a magánpraxis kifejezés, a szabályozás alapjaiban alakítja át a magán- és a közellátás viszonyát. A részletszabályok kidolgozására váró rendelkezések között két elem szabályozza az évek óta rendezésre váró, párhuzamosan működő két ellátási forma viszonyát.

Az összeférhetetlenségről szóló passzus azt mondja ki, engedélyhez kötik azt, hogy egy közfinanszírozott intézményben szerződéssel rendelkező orvos vagy szakdolgozó másik intézményben (akár állami vagy magán fenntartásúban) vállaljon munkát. A másik pedig lényegében megtiltja, hogy egy orvos állami kapacitást használjon magán-egészségügyi szolgáltatásra.

Bénító hatás

Ahogy a törvény megszavazása előtt néhány nappal csak az orvosbérek emeléséről és a hálapénz büntetéséről Orbán Viktorral megegyező Magyar Orvosi Kamara elnökségét, úgy a magánszolgáltatókat is hideg zuhanyként érte az említett két terület rendezésén kívül jóval bonyolultabb kérdéseket is szabályozó törvény.

A magánellátás és az állami finanszírozású egészségügy a törvény sorai között kiolvasható merev szétválasztása mindenkinek káros lehet, és mindkét rendszert megbéníthatja

– összegezte véleményét a 24.hu-nak Leitner György, aki a szektor meghatározó magánellátóit tömörítő Primus Egyesület elnöke, egyben az Affidea Magyarország magánszolgáltató vezérigazgatója. Leitner szerint az egészségügyi dolgozók jogviszonyának átalakításával az egész rendszerre ható törvényből a béremelés és a hálapénz szigorúbb kriminalizálása örömteli, az előrelépésnek azonban nagy ára van. Például a röghöz kötés, ami a magán- és a közellátást is hátrányos helyzetbe hozhatja szerinte. Mint mondta, téves az a megközelítés, hogy csak a magán- vagy az állami ellátás dől össze, mindkettőt negatív hatások érik majd.

A műtétes szakmákat különösen érzékenyen érintheti a törvény, több szakember, sőt az orvoskamara is azt prognosztizálja, hogy néhány akár el is tűnhet a magánszolgáltatók kínálatából. Leitner György szerint is problematikus lehet ez, bár mostanra annyira megerősödött a magánszektor ezen oldala (elsősorban a nőgyógyászat, az ortopédia és az egynapos sebészet), hogy pont ezért nem lehet nekirontani a rendszernek, és egy-két hónap alatt teljesen új helyzetet teremteni, mert ehhez egyik oldalon sincs meg az infrastruktúra.

Az egészségügy komplex rendszer, és sok elemet kell változtatni ahhoz, hogy érdemben javuljon.

Az egészségügyi ellátásból évről évre egyre nagyobb szeletet kihasító magánegészségügy erősségét azonban nem a fekvőbeteg-ellátás mutatja igazán. A Leitner György által ismertetett adat szerint ugyanis

a járóbeteg-ellátás – elsősorban bizonyos szakorvosi vizsgálatok, a labor- és képalkotói diagnosztika – 50 százaléka a magánellátásban történik, már csak ezért sem lenne sok értelme a két rendszer teljes különválasztásának.

Gyakori az is, hogy közfinanszírozott műtétek, illetve szakorvosi konzultációk kiegészítő vizsgálatait is a magánszféra vállalja magára, tehermentesítve az állami ellátást. A járvány első hulláma idején pedig, amikor a közellátás az akut esetek ellátására korlátozódott, a terhesgondozást és a magzati géndiagnosztikát kiugróan sokan keresték a magánszolgáltatóknál – mutatott rá.

A rossz működést konzerválja

A szakember úgy látja, a jelen állapotában merevnek és korlátozónak tűnő szétválasztás a struktúra rossz működését konzerválja. Például azt, hogy humánerőforrás tekintetében nincs a két szektorra elegendő számú orvos, és ez a helyzet a törvénytől sem fog megváltozni.

Bár hivatalos adat nem áll rendelkezésre, Leitner György szerint az orvosok legalább felének az állami munkahelyén kívül a magánegészségügyben is van rendelése, vagyis a magánszolgáltatóknak jelentős elszívó hatásuk van.

Ennek kapcsán megjegyezte, a magánellátás az elmúlt öt évben erőteljesen változott, hiszen előtte sokkal inkább az egyszakmás lakásrendelők voltak a jellemzők, míg most a poliklinikák korszakát éljük. De a rendszer még mindig szétaprózódott, és még mindig a kisebb ellátók dominálnak, miközben érzékelhetően nőtt az egyre nagyobb számú poliklinikák felszívó ereje, éppen ezért nem látja biztosítottnak, hogy a háromlépcsős béremelés az állami rendszerben tartaná az orvosokat.

Ha egy orvosnak csak az állami alapbére marad, az nem lesz önmagában versenyképes a mostani összjövedelméhez vagy a magánpraxisban kapott béréhez képest – véli Leitner György, aki szerint nem csak a pénz miatt lehet vonzó a magánegészségügy, hiszen annak rugalmassága és egzisztenciális biztonsága is csábító erővel bír a szakmailag nagyobb presztízsű állami kórházzal szemben. Leitner szerint azonban az sem igaz, hogy a magánszektorban nincsenek akkora szakmai kihívás elé állítva az orvosok, mert az innováció terén rohamos lépésekben fejlődik a magánellátás, például a mesterségesintelligencia-alkalmazások vagy éppen a telemedicina területén, így a magánszférában is akad számukra fejlődési lehetőség.

Előnyben a főorvos?

Leitner György úgy véli, nincs kivetnivaló abban, hogy az orvosnak engedélyt kell kérnie másodállás vállalásához, hiszen ez bevett gyakorlat az egészségügyön kívül is. A tendenciát viszont aggasztónak tartja: éppen a magán és az állami merev szétválasztásából azt lehet kiolvasni, hogy nagyon nehezen adnák meg az engedélyeket.

Az engedélyeztetéshez világos és transzparens szabályok kellenek, amelyek kidolgozásához időre van szükség. Éppen ezért hosszabb, lépcsőzetes, óvatos bevezetést tartana jónak, akár 2-3 évre eltolva, szakmánként végigtárgyalva és bevezetve, máskülönben a meggondolatlan és elkapkodott bevezetés „megbéníthatja a teljes egészségügyi rendszert”.

Tart attól is, hogy könnyebben adnak majd a lakásrendelőt fenntartó, stabil pacientúrával rendelkező főorvosoknak engedélyt, mert az állami kórház nem akarja a nagy presztízsű orvosát elveszíteni. 

A múlt hétfőn nyilvánosságra hozott és kedden már el is fogadott törvény meglepetésként érte a magánszolgáltatókat is, akiket egyáltalán nem vontak be a tárgyalási folyamatokba – nehezményezte Leitner György, hozzátéve, a Magyar Orvosi Kamarával is csak nyáron ültek egy asztalhoz, azóta nem.

Talán nem késő, hogy ágazati kerekasztal keretében vitassák meg az érdekelt felek a részletszabályokat, mert hiába van törvény, a hogyanok megválaszolása még várat magára

– tette hozzá.

Kiemelt kép: Balogh Zoltán /MTI