Bangóné Borbély Ildikó a legfőbb ügyészhez intézett kérdésében arra várt választ, hogy a Puskás Arénában szeptember 24-én megrendezett mérkőzés miatt indult-e nyomozás, hiszen a Szuperkupa-döntő egy embereken elvégzett kísérletnek volt tekinthető pandémia idején.
A szocialista képviselő felidézte, a mérkőzést maga az UEFA is így tekintette, hiszen a Puskás Ferenc Stadionban akarta kipróbálni a a szurkolók visszatérésének egészségügyi hatásait, illetve azt a protokollt, amely több egészségügyi rendelkezést is tartalmaz, a teszteléstől, a teszteredmények feldolgozásán át a helyszínen jelentkező tünetek kezelésével bezárólag.
Ezt ugyanakkor a magyar büntetőjog egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel rendeli büntetni, egy orvostudományi kutatásokról szóló rendelet pedig kifejezetten nevesíti is az epidemiológiai kutatást.
Ezen körülmények alapján okkal állíthatjuk, hogy egy olyan, nagyobb populáció részvételével megtartott rendezvény, amelynek kifejezett célja, hogy olyan egészségügyi protokollokat teszteljen és fejlesszen, amelyek eddig még nem kerültek kipróbálásra, és teszi mindezt járványügyi okokból, az a hatályos jogszabályok alapján orvostudományi kutatásnak minősül.
Az ellenzéki politikus jelezte, keresték az engedély kiadására illetékes szerveket, de még nem kaptak választ, így fennáll a gyanúja, hogy nem volt engedély ilyen orvostudományi kutatáshoz. Polt Pétertől ezért arra várt választ, ő folytatott-e vizsgálatot az emberen végezhető kutatás szabályainak megszegése miatt, illetve szerinte a focimeccs, a büntetőjogi gyakorlat alapján, minősíthető-e orvostudományi kutatásnak? Azt kérte, ha a legfőbb ügyész nem vizsgálta ezt, tekintse kérdését
emberen végezhető kutatás szabályainak megszegése miatti, ismeretlen tettes elleni feljelentésnek.
Polt Péter válaszában azt írta, hogy Bangóné Borbély Ildikó kérdését valóban feljelentésként értékelte, azt a Budapesti Rendőr-főkapitánysághoz továbbította. A legfőbb ügyész döntését ezúttal is azzal indokolta, hogy a nyomozóhatóság feladata annak megítélése, a feljelentés tárgyát képező magatartás felkelti-e bűncselekmény gyanúját, és van-e helye a nyomozás elrendelésének.
Kiemelt kép: A Sevilla szurkolói a labdarúgó Európai Szuperkupa döntője előtt Budapesten, a Puskás Arénában szeptember 24-én.
MTI/Illyés Tibor