Belföld

„Bikás” drogárusokat fogtak a rendőrök

Két szekszárdi férfit vettek őrizetbe.

A nyáron számos rendőrség által kiadott közlemény szólt arról, hogy 2020 tavasza óta a „Bika” néven ismertté vált, a korábbiaknál sokkal veszélyesebb dizájner drog jelent meg Magyarországon. Ez az új pszichoaktív anyag az eddig rendelkezésre álló adatok szerint Tolna megyében már két fiatal halálát okozhatta – írja a Police.hu.

A Szekszárdi Rendőrkapitányság nyomozóinak és közterületi állományának hatékony együttműködése eredményeként ezúttal 2020. október 9-én vettek őrizetbe két helyi lakost, akik a megalapozott gyanú szerint az elfogásukat megelőző időszakban több hónapon keresztül árusítottak új pszichoaktív anyagot a tolnai megyeszékhelyen. A terjesztők elfogását megelőzően a rendőrök számos fogyasztójuktól foglaltak le kábítószergyanús anyagot, melyek egy részéből

a szakértők előzetesen kimutatták a – korábban több ember halálát okozó – „Bika” elnevezésű új pszichoaktív anyagot.

A nyomozók az elfogott két – 32 és 38 éves – helyi férfit gyanúsítottként hallgatták ki bűnszövetségben kereskedéssel elkövetett új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett elkövetése miatt. A lakhelyükön tartott kutatás során csaknem kétszáz adag dizájner drogot és a csomagolásukhoz szükséges eszközöket, valamint készpénzt foglaltak le a rendőrök.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.