Belföld

Videón, ahogy üldözik a rendőrök a főnöke tanyáját kirámoló autóst

Elfogták a jászberényi rendőrök azt a 25 éves férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy több millió forintnyi holmit lopott el a munkaadójától. M. Zoltánt és élettársát egy törteli gazda fogadta be korábban a tanyájára. Lakhatást és munkát adott számukra, ám csúnyán elbántak az alkalmi jótevőjükkel.

A férfi pár nappal ezelőtt leverte a tanya melléképületén lévő lakatot, majd magához vette az ott tárolt szerszámgépeket (sarokcsiszolókat, hegesztő trafót, vésőgépet, fűkaszát, körfűrészt, fúrógépet), majd a több százezer forint értékű lószerszámokkal, és a lakrészükben lévő tévékkel, valamint a másnapi disznótorra előkészített holmikkal együtt felpakolta a gazda kocsijára, és elhajtott. A közzel 2 és fél milliós értéket ellopó férfit az sem zavarta különösebben, hogy nem volt jogsija, .

A feljelentést követően a rendőrök elfogatóparancsot adtak ki ellene, és elrendelték a lopott jármű körözését. A rendszám alapján a jászberényi rendőrök vették észre a gépjárművet szerda délelőtt. Egyértelmű, megálljt parancsoló jelzésükre azonban M. Zoltán ügyet sem vetett, és több kilométeren keresztül próbált megszökni előlük.

A járőrök több szolgálati autóval követték, végül egy tanyán fogták el, miután a szántóföldön elakadt kocsiból M. Zoltán futva akart továbbmenekülni, de végül elkapták. A járművet a jászberényi kollégák lefoglalták, az egyik lopott fúrógépet a ceglédi rendőrök egy kőteleki tanyán megtalálták.

A legális jövedelemmel, állandó munkahellyel nem rendelkező M. Zoltán kihallgatásán részben beismerte a bűncselekmény elkövetését. Állítása szerint munkaadója tartozott neki a bérével, ezt kiegyenlítendő lopta meg. A ceglédi rendőrök kezdeményezték a férfi letartóztatását.

Frissítünk!

A Ceglédi Járási Ügyészség szökés, bűnismétlés, valamint a bizonyítás megnehezítésének veszélye miatt indítványozta a férfi letartóztatását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik