Kuncze Gábor csütörtökön Facebook-oldalán jelentette be, hogy három hét után kiengedték, pontosabban elküldték az intenzív osztályról, állapota már nem teszi szükségessé ottani kezelését. Mint írta, köszöni mindenkinek, aki a gyógyításában részt vett, örökre emlékezni fog…
Mint írta, nem tudja pontosan, kikre is fog emlékezni, a vírus elleni zárt védőruha miatt ugyanis senkit sem ismerne fel, csak Iványi Zsolt docens nevét tudja, a kollégáiét nem. Csak azt látta,
hogy figyelnek, értékelnek, konzultálnak, vizitelnek, nézik a monitort, az összegyűjtött adatokat, aztán a kezelések nyomán jobban leszek. Köszönöm! (Én is néztem a monitort, azon tényleg jobban nézek ki.)
Igazán az ápolókkal került kapcsolatba, akiknek csak a szeme látszott, azon viszont minden. Nekik szeretné megköszönni azt, amit érte tettek. A maszkjukra felírt keresztnevük alapján sem azonosíthatóak, ezért Kuncze Gábor ezt írta nekik:
Kedves Szöszi, Zsuzsa, Dodó, Enikő, Mónika, Magdi, Éva, Beatrix, Évi, Kata, Eni(kő), Réka, Dinó, Selyemke, Robi, Zsolt, Kristóf, Tamás! (Remélem, mindenki itt van!)
Ők, ha a később bárhol meglátják, tudjanak róla, hogy tartozik nekik egy forró öleléssel, kézszorítással.
Kiemelt kép: Kuncze Gábor / Facebook