Belföld

Elfogták az embercsempész-maffia szír főnökét

A banda tagjai Ausztriába vitték az afgán és szír menekülteket.

A rendőrség régóta nyomoz a nemzetközi bűnszervezet ellen. Az eljárást még a Bács Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság indította az év elején, miután január 14-én Jakabszállás térségében elfogtak egy férfit, E. Attilát, aki autójában, illetve annak csomagtartójában öt szír bevándorlót csempészett át az országon, írja a police.hu.

Az ügyet később átvették a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) erre szakosodott nyomozói. Kiderült, a letartóztatott E. Attilát egy budapesti nő, O. A. Károlyné koordinálta. Őt nyáron, június 16-án fogták el. Letartóztatták őt is, az otthonából pedig olyan  bizonyítékok kerültek elő, amelyek előrevetítették további személyek elfogását.

A KR NNI nyomozói beazonosították a bűnszervezet vezetőjét, A. F. szír állampolgárt, akit október 6-án Budapesten fogtak el. A férfit gyanúsítottként kihallgatták, őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását.

Az eljárás jelenlegi adatai szerint a bűnszervezet tagjai 2019 októbere és 2020 januárja között a szerb-magyar határ térségéből legkevesebb 33 alkalommal, főleg szír és afgán állampolgárokat szállítottak Magyarországról Ausztriába. Alkalmanként 3-6 embert vittek. Volt, hogy naponta többször fordultak. A szállításért a szervezők migránsonként 120-250 eurót fizettek a sofőröknek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik