Belföld

Jogerősen is bűnös az ötéves kisfia tűzhalálát okozó kenyérsütővel fűtő asszony

Másfél év fogházra ítélte jogerősen a Debreceni Ítélőtábla azt a többgyermekes asszonyt, akinek a felelőtlensége miatt halálra égett az ötéves kisfia Miskolcon. A büntetés végrehajtását azonban három év próbaidőre felfüggesztette.

B. G. S. a négy kiskorú gyermekével és édesanyjával élt együtt egy miskolci családi házban. A házat gázkazánnal fűtötték, de mivel rossz anyagi helyzetben voltak, a gázért feltöltő kártyával fizettek. 2019 február végén a kártyáról elfogyott a pénz, de a hideg téli idő miatt a vádlott úgy döntött, hogy más módon fogja a szobák fűtését biztosítani.

Ez alkalommal a házban csak a vádlott, az édesanyja és legkisebb fiú gyermeke tartózkodtak otthon, mivel másik három gyermeke az apánál töltötte a hétvégét. A vádlott az édesanyjával közösen használt szobában egy gofrisütővel fűtött, míg a fia szobájába éjszakára egy elektromos kenyérsütőgépet vitt be, amelyet a gyermek ágyától mindössze öt centiméterre, a laminált padlóra tett. Bekapcsolta, a sütő részét felnyitotta, hogy a meleg azon keresztül áramoljon kifelé. Gyermekét lefektette és eltávozott a szobából.

Hajnalban az ágytakaró rácsúszott a kenyérsütőre, ettől tűz keletkezett. A tűz átterjedt az ágyneműre, a matracra és a bútorzatra, melynek következtében a szoba teljesen lángba borult.

A tüzet először az anya észlelte, megpróbálta menteni a gyermekét, de a nagy füst miatt nem tudott bejutni a szobába, és mivel a tűz egyre hevesebben lángolt, az édesanyjával együtt ki kellett menekülniük a lakásból. A gyermekszobában alvó ötéves gyermek felébredt a tűzre, megpróbált menekülni az ablak irányába, de a szobából már nem jutott ki. Szén-monoxid-mérgezés és az égési sérülések következtében a helyszínen meghalt.

A Miskolci Törvényszék a vádhatóság indítványa alapján 1 év 6 hónap szabadságvesztésre ítélte a bűnösségét beismerő nőt gondatlanságból elkövetett emberölés miatt. A fogházbüntetés végrehajtását azonban 3 év próbaidőre felfüggesztette, és a nőt előzetes mentesítésben részesítette. Az asszony és védője enyhítésért fellebbezett, a fellebbviteli főügyészség pedig a büntetés helybenhagyását indítványozta. A Debreceni Ítélőtábla helybenhagyta a nő felfüggesztett büntetését.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik