Belföld

Maffiamódszerrel akarta megleckéztetni a vejét

Vádat emelt a Füzesabonyi Járási Ügyészség két büntetett előéletű férfi ellen, akik harmadik, ismeretlenül maradt társukkal közösen maffiamódszerrel próbálták megleckéztetni egyikük vejét a kál-kápolnai vasútállomáson.

A három elkövető tavaly november közepén azért ment ki az állomásra, hogy megvárják a délután négyes pesti vonatot, mellyel az idősebb, 51 éves férfi lányának az élettársa érkezett.

A csapat feje ugyanis haragudott a fiatalemberre, és az volt a szándéka, hogy a helyszínen számon kéri rajta a lányával folytatott kapcsolatát. Társait pedig azért hívta magával, hogy ebben a segítségére legyenek.

A szerelvény menetrend szerint befutott az állomásra, majd amikor megállt, leszállt róla a fiatal, és elindult a váróterem felé. Az épület ajtajában azonban már ketten is vártak rá azzal a céllal, hogy őt az apósa elé hurcolják. A férfi a váróhoz közeledve megsejtette ezt, ezért megtorpant, de már nem tudott elmenekülni.

A fogdmegek rávetették magukat, és karjait szorosan tartva a megbízójuk elé állították a rémült fiatalembert. Egyikük megragadta a veje mellén lévő pólóinget, ám mielőtt beránthatta volna az épületbe, a fiú ki tudott szabadulni a szorításból és futásnak eredt. Menekülés közben elhagyta a pénzét és a mobiltelefonját is, de még emiatt sem állt meg, hanem rohant a vasúti töltések felé, miközben támadói igyekeztek lépést tartani vele.

Mikor kifulladtak, az üldözők autóba ültek és azzal eredtek a szökevény nyomába, de ő időközben ismerősei segítségével értesítette a rendőrséget, így megúszta a támadást. A járási ügyészség személyi szabadság megsértésével vádolja a nem sokkal a bűncselekményt követően kézre került tetteseket.

Az ügyészség börtönbüntetést kért a két elkövetőre, azzal, hogy az egyikük esetében a büntetés végrehajtását próbaidőre függessze fel.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.