Belföld

A büntetőjog fogja szankcionálni a hálapénz nyújtását és elfogadását

Azzal, hogy a miniszterelnök elfogadta a Magyar Orvosi Kamara (MOK) bértábla javaslatát, megteremtette a hálapénzmentes, megfelelő orvosi szakmai munka lehetőségét – jelentette ki a MOK elnöke online sajtótájékoztatón szombaton.

A döntés nyomán egy rezidens a jövőben havi 700-800 ezer forint alapbérre számíthat, amely az orvosi karrier során elérheti a 2,4 millió forintot, így megállítható az orvosok elvándorlása, mondta Kincses Gyula. A miniszterelnökkel folytatott tárgyalás során az is elhangzott, hogy a béremeléssel egyidejűleg a büntetőjog szankcionálni fogja a hálapénz nyújtását és elfogadását egyaránt.

Íme a kormány által elfogadott orvosi bértábla részletei
A rezidensi fizetés bruttó 688 ezer forintnál kezdődhet.

A pontos ütemezéssel kapcsolatban még folynak az egyeztetések, de a háromlépcsős béremelés első, legnagyobb lépése 2021. január elsejével megtörténik, a további két lépcsővel pedig az eléri a Magyar Orvosi Kamara bértábla-javaslatát

Lénárd Rita, a MOK alelnöke történelmi lépésnek nevezte a kormányfőnek a bérrendezésről hozott döntését, amelynek nyomán hetven év után kivezethető a magyar egészségügyet mérgező hálapénz rendszere.

A most elfogadott bértábla lehetővé teszi, hogy a mostani, önkizsákmányolásra épülő rendszert egy betegbiztonságot garantáló, fenntartható, átlátható egészségügy váltsa fel, és ez eredményezheti a hálapénz felszámolását is,

olvasható a MOK közleményében.

Kiemelt képünkön Kincses Gyula. Fotó: 24.hu/Marjai János

Ajánlott videó

Olvasói sztorik