Belföld

Letartóztatták a robogóst halálra gázoló tárkányi cserbenhagyót

Letartóztatta a Komáromi Járásbíróság azt a 41 éves sofőrt, aki pár nappal ezelőtt elgázolt, majd sorsára hagyott egy robogóst Tárkánynál.

A férfi Ászár irányából haladt Tárkány felé este a 8146-os számú úton. Balról próbálta kikerülni az előtte szabálytalanul, a menetirány szerinti jobb oldalon gyalogosan, fényvisszaverő mellény nélkül, kivilágított robogót toló férfit, de nem tartott megfelelő távolságot és az autó jobb elejével nekiütközött a gyalogosnak, elsodorta őt, amitől a kocsija szélvédője is betörött.

Az ittas sofőr az ütközést követően megállt, de nem győződött meg arról, hogy az elsodort gyalogos megsérült-e, segítségre szorul-e, a helyszínről segítségnyújtás és adatainak hátrahagyása nélkül elment. Az elütött férfi olyan súlyos koponyasérülést szenvedett, hogy a kórházba szállítását követően, másnap hajnalban elhunyt

Az ügyben eljáró nyomozási bíró halált okozó ittas állapotban elkövetett járművezetés és más bűncselekmény gyanúja miatt egy hónapra elrendelte a többszörösen büntetett előéletű férfi letartóztatását, mert álláspontja szerint megalapozottan feltehető, hogy szabadlábon hagyása esetén elérhetetlenné válna.

A végzés nem jogerős, a gyanúsított fellebbezett.

Kiemelt kép: police.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik