Belföld

Súlyosabb büntetést kért a fellebbviteli főügyészség Vizoviczkire

Súlyosabb büntetést kért a a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség a hét év fegyházra ítélt Vizoviczki Lászlóra és két társára is.

A vádirat szerint a Hajógyári-szigeten és a belvárosban található szórakozóhelyek tulajdonosa, az éjszakai élet korábbi meghatározó figurája mások mellett magas beosztású rendőröket vesztegetett meg 2005-ben. A bűnszervezetben, vezető beosztású hivatalos személy által kötelességszegéssel és üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés és más bűncselekmények miatt 22 vádlott ellen indult eljárás, köztük rendőrtisztek, egy tűzoltó százados, egy pénzügyőr, egy önkormányzati tisztviselő ellen.

Vizoviczkit 2012 májusában az irodájából vitték el a rendőrök, azóta hol előzetes letartóztatásban, hol házi őrizetben volt. 2016-ban Magyarország legnagyobb óvadékát, 250 milliót fizetett ki valaki, hogy az üzletember kijöhessen az előzetesből.

A Fővárosi Törvényszék Katonai Tanácsa hét év fegyházra, és 108 millió forintos pénzbüntetésre ítélte júliusban a volt “diszkópápát” azzal, hogy feltételes szabadságra nem bocsátható.

Egyik társa, S. P. két év, végrehajtásában öt évre felfüggesztett börtönt és 200 ezer forintos pénzbüntetést kapott befolyással üzérkedés miatt. Az ügy XX. rendű vádlottja D. G. L. 1 év 6 hónap, végrehajtásában három évre felfüggesztett börtönt, és százezres pénzbüntetést kapott befolyással való üzérkedés miatt.

A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség fenntartotta a Központi Nyomozó Főügyészség fellebbezését és felemelt tartalmú fegyházbüntetést és közügyektől eltiltást kért a vezető rendőrtiszteket megvesztegető Vizoviczkire, míg a két másik vádlottra súlyosabb pénzbüntetést indítványozott.

Kiemelt kép: Vizoviczki László elsőrendű vádlott megérkezik a tárgyalóterembe az ellene és 33 társa ellen milliárdos nagyságrendű vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás vádjával indult büntetőper tárgyalására a Fővárosi Törvényszéken 2017. április 28-án. Fotó: Máthé Zoltán /MTI

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik