Belföld

Beindult Lázár Jánosék kastélybiznisze, egy Mercedest is beszereztek

Jól látható fellendülést hozott a tavalyi év, jelentős bevétellel zárta 2019-et az a Lázár János résztulajdonában álló társaság, amely a Hódmezővásárhelyhez tartozó batidai tanyavilágban felépített vadászkastélyt birtokolja. A kastélyt a volt Miniszterelnökséget vezető miniszter és családja földjei veszik körbe.

Az ingatlan-bérbeadással foglalkozó Grosswiese Zrt. frissen megjelent pénzügyi beszámolójából kiderül, hogy a társaság csaknem 60 millió forint bevételt ért el 2019-ben, aminek több mint a felét – 33,5 millió forintot – nyereségként könyveltek el. Ez jelentős növekedés, előző évben ugyanis mindössze 2,4 millió forintot hozott vadászkastély bérbeadása a részvényeseknek.

A társaság eredménye azért is jelentősnek mondható, mert 2017-ben a cég akkori főtulajdonosa – Kulik Jenő – azt közölte a Délmagyar című portállal, hogy a Nagyréti Vendégháznak elnevezett létesítményt ezer euróért (jelenlegi árfolyamon körülbelül 360 ezer forintért) lehet kibérelni. Tavaly 315 és 335 forint között mozgott az euró árfolyama, ami azt jelenti, hogy a jelenleginél olcsóbban lehetett kivenni az ingatlant.

Ebből kiindulva a 60 millió forintos bevételből arra lehet következtetni, hogy körülbelül a tavalyi év felében bérbe volt adva a vadászkastély, ha más tevékenységből nem folyt be pénz.

A Grosswiese Zrt. tulajdonosai osztalékot egyébként nem vettek fel, a nyereséget eredménytartalékba helyezték.

Az impozáns épületet üzemetető cég a Magyar Országos Közjegyzői Kamara hitelbiztosítéki nyilvántartása alapján tavaly egy járművet is lízingelni kezdett, ami az alvázszám-azonosító szolgáltatók adatai szerint nem más, mint egy Mercedes-Benz X-osztályos terepjáró, melynek alapára 10 millió forint körül van.

A vadászkastélyt birtokló zrt. tulajdonosi szerkezete fölöttébb homályos. Két évvel ezelőtt megpróbáltuk kideríteni, hogy pontosan kik Lázár János rejtőzködő tulajdonostársai, akkor ugyanis Kulik Jenő főrészvényes ügyvéd megvált részvényeinek többségétől. Ezzel párhuzamosan a cégnyilvántartásból – a jogszabályok értelmében – törölték a Lázárhoz egyébként több szálon köthető jogászt, miután tulajdonrésze 50 százalék alá csökkent. Akkor mindössze annyit lehetett tudni, hogy kis részben (8,1 százalékban) Lázár a tulajdonos Kulik mellett, valamint két, alacsony tulajdoni hányaddal bíró személy volt még tulajdonos: egyikük több helyi vendéglátóhely üzemeltetője, másikuk egy több száz hektáron gazdálkodó birtokos.

Az új tulajdonosok kilétét akkor nem tudtuk földeríteni, mert egyikük tulajdonrésze sem haladta meg az 50 százalékot, ez esetben pedig a törvény lehetőséget nyújt a rejtőzködésre. Még a részvénykönyvbe sem jegyeztették be magukat, így lényegében bezárult a kör, és Lázár Jánoson és üzlettársain kívül senki nem tudhatja, hogy kik a további végső tulajdonosai a vadászkastélynak.

Nagy titkot őriz Lázár Jánosék kastélya
Belenézhettünk a részvénykönyvbe: körmönfont jogi trükközés megy a volt miniszter üzleti körében.

Kiemelt kép: Marjai János/24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik