Belföld

Burgenlandban fogták el a szombathelyi fegyveres trafikrablót

Burgenlandban fogták el azt a férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy májusban kirabolta a szombathelyi Váci Mihály utcai Nemzeti Dohányboltot. A 34 férfi egy fegyverrel, vagy annak utánzatával fenyegetve kényszerítette a bevétel átadására az eladót, majd elmenekült a helyszínről.

A Vas megyei rendőrök széleskörű nyomozást folytattak, amelynek során szorosan együttműködtek az osztrák hatóságokkal is. Az együttműködés eredményeként azonosították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfit.

A személyt a Burgenlandi Tartományi Rendőr-igazgatóság más vagyon elleni bűncselekmények elkövetése miatt már korábban őrizetbe vette. A Vas megyei nyomozók nemzetközi jogsegély keretén belül gyanúsítottként hallgatták ki a Vas megyei férfit, aki beismerte a bűnösségét.

A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya fegyveresen elkövetett rablás gyanúja miatt folytatja le az eljárást a férfival szemben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik