Belföld

Több mint száz kutyát némított el a brutális karcagi állatkínzó – videó

A Karcagi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának munkatársa előzetes egyeztetés alapján jelentek meg a hatósági állatorvossal általános ellenőrzés céljából szerdán egy karcagi háznál.

A helyszínen megállapították, hogy ott 99 kutyát tartanak rossz, zsúfolt körülmények között és az ebek nagy részének nem volt hangja, mivel feltételezhetően eltávolították a hangszálukat, ami maradandó egészségkárosodásukat okozhatta.

A helyszínre kivonult nyomozók megállapították, hogy a kutyák tulajdonosa életvitelszerűen egy másik házban lakik, ezért megjelentek ott is. A férfi lakhelyén végzett kutatás során további 49 kutyát találtak, melyek egy részének szintén nem volt hangja, és értesítették az állatvédőket.

A rendőrök a feltételezett elkövetőt elfogták és előállították a Karcagi Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként kihallgatták. A helyi férfi elismerte a bűncselekmény elkövetését, és tettét azzal indokolta, hogy az állatok szaporításával foglalkozik és nem akarta, hogy a szomszédok meghallják a sok kutya ugatását, nehogy feljelentsék. A két ingatlanban talált összesen 148 kutyát az állatvédők elszállították. A nyomozók a gyanúsított lakhelyén végzett kutatás során több millió forint készpénzt foglaltak le.

Kiemelt kép: Police.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik