Belföld

Az orvosi kamara elnöke szerint le kellene állítani a tervezett műtéteket ott, ahol koronavírus-fertőzötteket látnak el

A járvány második szakasza egy nagyon békés első szakasz után érkezett, amely túlzott biztonságérzetet adott a lakosságnak, ezért fontos felhívni a figyelmet: a nagy esetszámokra is fel kell készülni. Nemcsak a lakosságnak, de az egészségügynek is – erről beszélt Kincses Gyula az ATV Start című műsorában. A Magyar Orvosi Kamara elnöke elmondta, hogy mivel nem tudni pontosan, mekkora terheltségre kell számítani, ők extra módon szeretnének felkészülni az extra terheltségre.

Kincses konkrétumokat is említett, véleménye szerint

azokban az intézményekben, ahol koronavírus-fertőzötteket látnak el, le kellene állítani a tervezett műtéteket, így csökkenthető lenne a fertőzés kockázata, és a dolgozók terheltsége is.

Leginkább viszont azt tartja fontosnak, hogy a kormány a meghirdetett „haditervének” pontos részleteit megismertesse a szakmával is.

Én értem, hogy a haditervet nem szokás elárulni, de a vírus, ha megtudja, mi hogyan fogunk védekezni, nem fog másként támadni

– fogalmazott.

Kincses egyetért azzal, hogy mostantól a háziorvosok is koronavírus-fertőzöttnek minősíthetik a betegeket anélkül, hogy tesztelnék őket, mert szerinte az orvosoknak az a dolga, hogy bizonyos tünetek alapján mondjanak véleményt. A tesztnek pedig éppen az a funkciója, hogy a kérdéses eseteket segítsen eldönteni. Ugyanakkor szerinte nagyon kevés olyan eset lesz, amikor a Covid-fertőzés tesztelés nélkül is teljes bizonyossággal kimondható.

Amikor viszont egyértelmű, olyankor minek a teszteredményre várni?

– fogalmazott az elnök.

A MOK kedden közleményben válaszolt Orbán Viktor miniszterelnök Magyar Nemzetben közölt írására. Mint írják,

a Magyar Orvosi Kamara örömmel üdvözli, hogy a magyar társadalom régi adósságának, a méltatlanul alacsony orvosi bérek problémájának rendezése elérhető közelségbe került. Bízik benne, hogy a miniszterelnök ígérete az összes közfinanszírozott ellátásban dolgozó orvosra vonatkozik, valamint lehetővé teszi az alapellátásban vállalkozóként dolgozó háziorvosok és fogorvosok jövedelmének azonos mértékű emelkedését.

Ezen kívül fontosnak tartják, hogy a miniszterelnök nem csak béremelésről, hanem az ellátórendszer régóta várt reformjáról is beszélt.

kiemelt kép: Bielik István/24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik