Belföld

Megszólalt a tiltott pornográf felvételek miatt meggyanúsított volt fideszes alpolgármester

Az állítólagos cselekményekkel kapcsolatban nincs mit megbánnom, mert azokat nem követtem el – mondta a Blikknek Fohsz Tivadar, egykori XVII. kerületi fideszes alpolgármester. Korábban beszámoltunk róla, hogy 2018-ban Fohsz ellen nevelt lánya tett feljelentést, miután szobájában felfedezett egy kamerát, amelyet később, a házkutatás során a rendőrség is megtalált. A BRFK a sértetti feljelentés alapján indított nyomozást szemérem elleni erőszak és más bűncselekmények gyanúja miatt. Fohsz ekkor még a XVII. kerület fideszes alpolgármestere volt.

Két hete a hvg.hu arról számolt be róla, hogy Fohsz Tivadar ellen elég bizonyíték gyűlt össze ahhoz, hogy meggyanúsítsák, de mivel a szemérem elleni erőszak elévült, az eljárást megszüntették. Tiltott pornográf felvétellel való visszaélés miatt azonban a volt alpolgármester jelenleg is gyanúsított, emellett Horvátországban is indult ellene eljárás. Fohsz Tivadar jelenleg is a Fidesz helyi szervezetének a tagja.

Fohsz a Blikknek azt mondta: kénytelen a nyilvánosság elé tárni az álláspontját, mert a hvg.hu-s cikk „olyan szinten közöl állításokat a nyomozati anyagból és olyan szinten tüntet fel engem negatív színben”. Azzal kapcsolatban, hogy nevelt lánya feljelentette, úgy fogalmaz:

Tíz évvel az állítólagos esetek után. Három alkalmat említ a vallomásában, három, egyébként egymástól távol eső alkalmat, amikor az ő elmondása szerint én hozzányúltam, molesztáltam volna. De egyik alkalom sem olyan, amikor egyébként elmondása szerint ketten lettünk volna, hanem hármasban, vagy az édesanyjával, vagy adott esetben a lányommal volt együtt a lány. A feljelentést megelőzően a feleségem anyagi követelésekkel lépett fel velem szemben. Ami a furcsaság ebben, hogy a tízéves elévülés után kettő nappal tette a feljelentést a nevelt lányom.

Azt mondta: nem kamerázta be a lakást: 2008-ban vásárolta a sorházi lakást, amikor a kert vége még teljesen szabad, nyílt terület volt. Ekkor azt javasolták a biztonságtechnikai szakemberek, hogy valamilyen védelmi eszközt kell telepítenie a házhoz és ekkor döntöttek a kamerák mellett, amelyekről állítása szerint az egész család tudott.

Fohsz szerint nem volt tudomása arról, hogy a nevelt lányáról intim felvételek készültek, azokat csak a nyomozóhatóságnál látta. A Horvátországban indított eljárás hátteréről azt mondta:

Feleségemmel, amikor megismerkedtünk 2001-ben, kipróbáltuk a naturizmust, és horvátországi naturista kempingekbe jártunk nyaranta. Egy 2007-es nyaralás alkalmával készült felvételek miatt indult eljárás, hozzáteszem, a magyar hatóságok nem találtak ezekben pornográf tartalmat.

Elmondása szerint ezeken a felvételeken nagyjából ugyanaz látható,

mint amikor az ember elmegy egy családi nyaralásra egy kempingbe. Minigolfoznak a lányok, kint a parton játszanak, a vízben matracoznak. Teljesen hétköznapi családi események.

Elismerte, hogy a családjáról is készültek képek, de Fohsz szerint egyértelmű, hogy a gyerekeik

mi beleegyezésünket bírták, az a kislány, akit vittünk magunkkal, ő meg a szülők beleegyezését bírta, hisz azok a szülők tudták, hogy mi hova megyünk.

Augusztus közepén hallgatták ki a horvát hatóságok, elmondta, hogy

ez egy családi naturista nyaralás volt, a fényképeket nem mindegyiket én készítettem, négy kamera volt velünk, a lányok is fényképeztek.

Fohsz továbbra is a Fidesz tagja, de a XVII. kerület vezetésében már nem vesz részt. A beszélgetés végén hozzátette: nem bánt meg semmit az ellene felhozott cselekményekkel kapcsolatban, mert azokat nem követte el.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik