Belföld

Hétfőtől minden vendéglátóhelynek zárnia kell 11-kor, rövidül a külföldről hazatérők karanténja

Szerdán jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök, hogy a vírus második hulláma miatt este 11 órakor a szórakozóhelyeknek be kell zárniuk. A Magyar Közlöny friss számából pedig az is kiderült, hogy a módosítás hétfőtől lép életbe, és a korlátozás minden vendéglátóhelyre vonatkozik.

Zenés-táncos rendezvény – függetlenül attól, nyilvános-e vagy sem – továbbra is csak abban az esetben tartható meg, ha a jelenlévők létszáma (a személyzettel együtt) egy időben nem haladja meg az 500 főt. A rendezvény helyszínén – az ott foglalkoztatottak kivételével – 23 órától reggel 6-ig tilos tartózkodni.

A vendéglátó üzleteknek 23 órától reggel 6-ig ugyancsak zárva kell lenniük, ez idő alatt csak az elvitelre szánt étel megrendelésére és átvételére, valamint a vételár megfizetésére van lehetőség.

A rendelet pontosítja, hogy a 6 évesnél idősebbeknek kötelező a száj és az orr eltakarása a tömegközlekedési eszközökön, üzletekben, bevásárlóközpontokban, színházi előadásokon és koncerteken, illetve a mozikban a közönség soraiban, a múzeumokban, a levéltárakban, a postákon, valamint a közigazgatási szervek ügyfélszolgálatain, továbbá a kórtermek kivételével az egészségügyi intézményekben.

Aki a tömegközlekedési eszközön a felszólítás ellenére sem viseli a maszkot, azt a pótdíjazás mellett leszállítják a járműről, és rendőri intézkedést kezdeményezhetnek vele szemben közérdekű üzem működésének megzavarása miatt.

Az üzletekben a maszkot nem viselő vevőket tilos kiszolgálni. A maszkviselési kötelezettséggel kapcsolatos szabályokat az üzletek, a mozik és a bevásárlóközpontok esetében a kereskedelmi hatóság, minden más helyen a kormányhivatal, a rendőrség pedig bármely helyszínen ellenőrizheti. A maszkviselés betartása az üzletek, bevásárlóközpontok, mozik üzemeltetőinek felelőssége is, de az üzemeltető csak akkor büntethető, ha semmit nem tesz a jogsértés ellen. Ez esetben a kereskedelmi hatóság és a rendőrség több fokozatban szankciót szabhat ki a figyelmeztetéstől az 1 millió forintig terjedő bírságon át az üzlet bezárásáig legalább három napra, legfeljebb egy évre.

A jogszabály rendelkezik a kötelező reggeli iskolai testhőmérséklet-mérésről is, október 1-jétől.

Emellett a kormány arról is döntött, hogy szintén hétfőtől a külföldről hazatérő magyaroknak 14 helyett csak 10 napig kell karanténban lenniük, ha a koronavírus-fertőzés gyanúja nem merül fel náluk.

Ugyancsak hétfőtől lép életbe az önköltséges PCR-tesztek 19 500 forintos hatósági ára.

Kiemelt kép: Bielik István/24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik