Belföld

Videón a debreceni gyilkossággal kapcsolatba hozható férfi

Továbbra is keresik a hajdú-bihari rendőrök azt a videón látható férfit, akinek köze lehet annak az 58 éves férfinak a halálához, akit július közepén öltek meg Debrecenben.

Az 58 éves férfi még élt, amikor július 12-én hajnalban az Erzsébet utcában rátaláltak a járdán a rendőrök. Ám olyan súlyosak voltak a sérülései, hogy a kiérkező mentősök már nem tudták megmenteni az életét. A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya halált okozó testi sértés elkövetésének gyanúja miatt indított nyomozást az ügyben.

A rendelkezésre álló adatok alapján, a kamerafelvételen látható férfi az Erzsébet utcában sétált július 12-én, és kapcsolatba hozható a bűncselekmény elkövetésével.

 

A hajdú-bihari rendőrök azt kérik, hogy a felvételen látható férfit, illetve azokat, akik őt felismerik, tartózkodási helyéről, vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkeznek, jelentkezzenek személyesen a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányságon (Debrecen, Kossuth utca 20.), vagy tegyenek bejelentést telefonon a nap 24 órájában elérhető 06-52/457-040-es telefonszámon, az ingyenesen hívható 06-80/555-111-es Telefontanú zöldszámán, illetve a 107-es, 112-es központi segélyhívó számok valamelyikén. A bejelentéseket a rendőrség bizalmasan kezeli.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik