Belföld

Felmentették a tizenhárom évvel ezelőtt nagykanizsai gyilkosság vádlottját, mert nem volt elég bizonyíték

Bizonyítottság hiányában felmentette a Zalaegerszegi Törvényszék azt a nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés vádolt N. Lászlót, akit egy tizenkét évvel ezelőtti nagykanizsai gyilkossággal vádoltak.

Még 2007 decemberében lett gyilkosság áldozata Nagykanizsán egy 81 éves férfi, de az akkor indult nyomozást eredménytelenség miatt 2010-ben felfüggesztették. Az újabb tudományos és technikai lehetőségeknek köszönhetően a korábban rögzített DNS-mintákat ma már pontosabban lehet azonosítani, ennek nyomán fogták el 2019 nyarán a gyilkossággal gyanúsított, jelenleg 44 éves férfit.

Az italozó életmódot folytató N. László általában az ismerősöknél húzta meg magát, de gyakran meglátogatta az édesanyját, akinek szomszédjában élt a későbbi áldozat. A gyanúsított a gyilkosság éjszakáján is hajnalig ivott, de részegsége miatt nem tudta megmondani és utólag sem lehetett megállapítani, hogy merre járt azon az éjszakán.

A főügyészség vádirata szerint a gyilkosság elkövetője a kamra ablakán keresztül hatolt be az áldozat házába, ahol az ott talált ollóval egy lezárt ajtó lakatját próbálta kinyitni, hogy a bent tárolt pénzhez jusson. A zajra felébredt a ház tulajdonosa, akit az elkövető brutális kegyetlenséggel addig bántalmazott, amíg meg nem halt. A vádlottként szereplő férfi DNS-ét az ollón találták meg.

Az ítélet indoklásakor elhangzott: bár voltak ellentmondások, a férfi mindvégig következetesen tagadta a bűncselekmény elkövetését, továbbá a poligráfos vizsgálattal sem lehetett egyértelműen alátámasztani a vádat. Nem voltak közvetlen tanúk, ujjlenyomatot nem találtak tőle, illetve más genetikai nyom sem támasztotta alá a férfi elleni vádat, a rendőrségi eljárás során az áldozat körömmintái pedig – amiből meg lehetett volna állapítani, kivel dulakodott a halála éjszakáján – eltűntek.

A bíró álláspontja szerint a gyilkosság minősítése téves az ügyészség részéről, a tettes nem követhette el nyereségvágyból, hiszen az áldozat irataiban tartott pénzét sem vitte el, a házban értékek után nem kutatott. Az áldozat ugyanakkor – akit rendszeresen látogattak “nem éppen törvénytisztelő személyek” – napokkal korábban panaszkodott ismerőseinek, hogy valamiféle támadástól tart, a párnája alatt egy töltött légpisztolyt is tartott emiatt, azt azonban valamiért mégsem használta a gyilkosság idején.

Az ítélettel kapcsolatban az ügyészség három nap gondolkodási időt kért, így az nem vált jogerőssé. A bíró kiemelte, nem a férfi ártatlanságát mondta ki a törvényszék, hanem bizonyítottság hiányában mentette fel a vádlottat. N. László azonban a felmentő ítélet ellenére sem szabadították, mert egy más jellegű ügyben is letartóztatásban van.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik