Belföld

Kékre-zöldre verte az édesanyját egy borsodi férfi

Kapcsolati erőszak miatt emelt vádat a Szerencsi Járási Ügyészség egy 42 éves férfi ellen, aki rendszeresen terrorizálta a szüleit. A férfinak négy és fél évvel ezelőtt zátonyra futott az élettársi kapcsolata, ezért visszaköltözött a szüleihez.

Inni kezdett, emiatt elveszítette a munkahelyét, ezután pedig rendszeresen a szüleitől követelt pénzt a további italozásaihoz. Hetente három-négy alkalommal lerészegedett, ilyenkor minden esetben ordibált és agresszíven viselkedett az édesanyjával,.

Előfordult, hogy pofon ütötte, megrázta, ököllel ütötte a hátát, akinek ez okból gyakorta nyolc napon belül gyógyuló véraláfutással, lila-kék foltokkal járó sérülései keletkeztek.

A férfi becsületsértő kijelentéseket is tett édesanyjára a balhék során. Tavaly októberben ittasan újfent az édesanyjával vitatkozott, kilökdöste őt a ház udvarára, majd az édesapjára akart támadni. Az édesanyja azonban elrántotta a férjétől. Ezen események kapcsán a Szerencsi Rendőrség ideiglenes megelőző távoltartásról is határozott. A férfi a későbbiekben befejezte az italozást, munkát vállalt és rendezte kapcsolatát a szüleivel, cselekményét beismerte. Az ügyészség felfüggesztett börtönt kért a büntetett előéletű férfire.

Kiemelt kép: police.hu/illusztráció

Ajánlott videó

Olvasói sztorik