Belföld

Nyílt utcán akarta behajtani a tartozást egy kaposvári férfi

Gyorsított eljárásban állította bíróság elé a Kaposvári Járási Ügyészség azt az önbíráskodás kísérletével gyanúsított 64 éves kaposvári férfit, aki erőszakkal követelte ismerősétől tartozása megfizetését.

A két férfi régóta jó ismerősi viszonyban volt, amikor a nyár elején a sértett kisebb összegű kölcsönt kért a 64 éves férfitől. Az elkövető augusztusában véletlenül összefutott a sértettel, akit a nyílt utcán vont felelősségre amiatt, hogy a tartozását még mindig nem adta meg, majd követelni kezdte, hogy a pénzt azonnal fizesse ki, melynek nyomatékosítása érdekében többször meg is ütötte ismerősét.

Az ismerőse megmutatta neki a pénztárcáját, hogy nincs nála elegendő pénz, azonban a férfi nem hitt neki, és maga vizsgálta át a férfi kezéből kivett tárcát, amit ezután visszaadott.

A bántalmazásnak végül az vetett véget, hogy az egyik járókelő értesítette a rendőrséget, de a térfigyelő kamera is rögzítette a történteket. A sértettnek a bántalmazás következtében nem keletkezett sérülése. Az elkövető beismerte és megbánta a bűncselekmény elkövetését.

A Kaposvári Járásbíróság kilenc hónap börtönre ítélte a férfit, melynek végrehajtását egy évi próbaidőre felfüggesztette. Az ítéletet az ügyészség és a védelem is tudomásul vette.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik