Belföld

Beperelték a Pénzügyminisztériumot, mert titkolózik a Simonka-ügyről

Ligeti Miklós, a Transparency International Magyarország ügyvezető igazgatója arról beszélt az ATV Start című műsorában, hogy a Transparency perli a Pénzügyminisztériumot, mert az nem hajlandó elárulni, hogyan ellenőrizte bizonyos, a Simonka-ügyhöz kötődőnek tartott kistérségi fejlesztési források elköltését, amelyek ügyében az ügyészség már vádat emelt.

Simonka családtagjai is vádlottak, a fideszes politikus bűnszervezetet irányított az ügyészség szerint
A fideszes képviselő feleségét és unokahúgát is a vádlottak padjára ültetik, még az édesanyja is a vádhatóság látókörébe került – tudta meg a 24.hu. Bár Simonka György helyett gyakran a felesége vette át a pénzt, mindenki tisztában volt a politikus vezető szerepével a bűnszervezetben.

Mint Ligeti elmondta, az unió csalás elleni hivatala, az OLAF többször megállapította, hogy baj van az EU-s források magyarországi felhasználásával. 2015 és 2019 között Magyarországon 2700 uniós pénzből megvalósult programban találtak szabálytalanságot.

Ligeti Miklós szerint a problémák súlyosságát jelzi, hogy az Európai Bizottság jóval nagyobb arányban rendel el visszafizetést nálunk, mint más közép-európai országokban.

A magyar ügyészség az OLAF által jelzett esetek 47 százalékában emelt vádat, ami Ligeti Miklós szerint nem olyan rossz arány, ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy az Elios, a 4-es metró ügye és a Microsoft-botrány, vagy éppen a Híd a munka világába körüli ügyek kimaradtak a vádemeléssel záruló nyomozások közül.

Kiemelt kép: Ivándi-Szabó Balázs/24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik