Belföld

Telex-alapító: egy-két héten belül elindulhatunk

Sztankóczy András után Kárpári Márton volt a Média1 Spirit FM-en is hallható műsorának vendége hétfő este. A helyzet pikantériája az volt, hogy amíg Sztankóczy a régi indexesek helyét foglalta el érkezőként, addig Kárpáti a felmondás előtt főszerkesztő-helyettese volt a lapnak. Igaz, összefutni nem tudtak a stúdióban, mert Kárpáti csak telefonon jelentkezett be.

Kárpáti Márton a Van Másik kft alapítója-tulajdonosa jelenleg, ez a cég áll kiadóként a hamarosan elinduló telex.hu mögött. Kárpáti szerint jelenleg már csak technikai akadálya van, de „egy-két héten belül” reményei szerint el tud indulni a telex.hu mintegy 50, korábban az Indexnél dolgozó újságíróval. (Rajtuk kívül lesznek még a kiadói munkát segítők is.)

Kárpáti elmondta, hogy eddig több mint 30 ezren támogatták az új lap elindulását, összeget – hogy eddig mennyi gyűlt össze – nem mondott ugyanakkor. Azt viszont megemlítette, hogy az eddig beérkezett pénzből, “egy okos, konzervatív, költségvetés biztonságos indulást tesz ez lehetővé.”

Arról is beszélt, hogy az előfizetést tervezik majd bevezetni, ami azt jelenti, hogy fizetni kell az alaposabb cikkekért, az alaphírekért azonban nem.

Az a célunk, hogy aki az Indexet szerette, szeresse a Telexet is. Azokat az anyagokat, amiket szerettek az Indexen, megtalálhatók legyenek a Telexen is.

Dull Szabolcsról, a kirúgott Index főszerkesztőről azt mondta Kárpáti: jelenleg nem tagja az induló újságnak (mert felmondási idejét tölti), de ha később akar csatlakozni, akkor erre lesz lehetősége. A Telex főszerkesztője Munk Veronika, az Index korábbi főszerkesztő-helyettese lesz.

Korábbi közleményükben azt írták az induló Telex vezetői:

Ma nemcsak a magyar sajtót érik fájdalmas veszteségek, hanem a magyar emberek információhoz jutásának lehetőségei is folyamatosan csorbulnak. A szűkülő médiatér mindannyiunk szabadságát korlátozza, a demokráciát gyengíti, ezért határoztuk el: merünk nagyot álmodni, és egy nagy, független, szabad hírportált hozunk létre. Megírjuk a valóságot, hogy az olvasóknak lehessen véleményük róla.

A Telex beindítása egy nagyszabású terv, és tudjuk, hogy Magyarországon példa nélküli: olyasmi, amit ekkora méretben eddig soha senki nem csinált. Egy igazán nagy elérésű, pártatlan, mértékadó hírportál megvalósításának most van itt a pillanata: az olvasók visszakaphatják szeretett és hiányolt lapjukat. A lehető legtöbb volt kollégánkkal készül majd az újság, akik írták, szerkesztették és fenntartották Magyarország legolvasottabb hírportálját. Ez a csapat képes a megújulásra, újításra, és képes a szabad magyar sajtó informatív, korrekt, szórakoztató portáljává tenni a Telexet. Olyan lappá, ami nem ellenzéki, nem kormánypárti, simán csak korrekt, kritikus, szórakoztató és kíváncsi, és mindig van rajta egy csomó olvasni- és néznivaló. Az új szerkesztőség megalapításához és fenntartásához az olvasók támogatását, befektetését kérjük.

A Telex csak tőled, tőlük függ.

Egy nagy szerkesztőség üzemeltetése irtó drága. A legnagyobb költséget a szerkesztőségi iroda bérlése, az újságírói munkához szükséges felszerelések biztosítása, az újságírók, szerkesztők fizetése és a technikai feltételek (szerverek, hálózatok) megteremtése jelenti, hogy az újság üzembiztosan eljusson nagyon sok emberhez. Ezek az alkotórészek mind szükségesek ahhoz, hogy a Telexen tényleg minden fontos hírről be tudjunk számolni.

A lapalapításhoz indítjuk most a támogatói kampányunkat, ehhez kérjük az olvasók támogatását. Megmondjuk azt is előre, nem utoljára kérjük az olvasóink anyagi segítségét, és azzal kapcsolatban sem árulunk zsákbamacskát, hogy idővel szeretnénk, ha támogatóink előfizetők lennének, akik pontosan tudják majd, hogy milyen cikkeket, anyagokat kapnak az előfizetésért.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik