Belföld

Három év javítóintézetre ítélték a nevelőjére támadó kamaszt

Már az előkészületi ülésen jogerős döntést hozott a Nyíregyházi Járásbíróság annak a 17 éves fiúnak az ügyében, aki február végén megütötte a nevelőjét az egyik szabolcsi gyermekotthonban.

A balhé előzménye az volt, hogy a tini találkozni szeretett volna a másik csoportban lévő testvérével, aki az intézet egy másik helyiségében tartózkodott. Dörömbölni kezdett a zárt bejárati ajtón, amikor az ott tartózkodó nevelő rászólt, hogy fejezze be a hangoskodást és menjen vissza az elhelyezési helyére.

A felszólításnak a fiatal nem tett eleget, megragadta az ajtó kilincsét, és továbbra is be akart menni a csoporthoz. A nevelőnő próbálta bezárni az ajtót, ekkor a fiatal egy alkalommal fejen ütötte, megragadta jobb csuklóját, majd szorítani és rángatni kezdte, közben pedig trágár kifejezésekkel illette őt. Ezt észlelte az intézmény karbantartója, aki elhúzta az ajtótól a tinit. A nevelő nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.

L. Á. beismerte a cselekmény elkövetését az előkészületi ülésen, megbánta azt és bocsánatot kért a nevelőtől is. A büntetés kiszabásakor a bíróság súlyosító körülményként értékelte, hogy a kamasz büntetőeljárás hatálya alatt követte el a tettét, s közfeladatot ellátó személy elleni erőszak és súlyos testi sértés  miatt már folyamatban volt ellene más eljárás is, melyben szintén megállapították felelősségét.

A bíróság három év javítóintézetet rendelt el a fiatallal szemben. Az ítéletet az ügyészség és a fiatal is tudomásul vette, így az jogerős.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik