Belföld

Luxusházat álmodott az előző fideszes vezetés a Duna-partra, méretes veszteség lett belőle

Feljelentést tesz Mohács jelenlegi, baloldali vezetése, miután kiderült: közel százmillió forintos vesztesége keletkezett a városnak amiatt, hogy az önkormányzat városgazdálkodási cége az előző, fideszes polgármester alatt luxusapartmanházat építtetett a Duna-partra a mohácsi adófizetők pénzéből, ráadásul az ügylet szereplői jelentős prémiumokat is kaptak – írja cikkében a Népszava.

Mohácson meglehetősen sajátosak a politikai viszonyok: a polgármester ugyan az MSZP-s Csorbai Ferenc lett ősszel, viszont a testület többsége fideszes. Szeptember 27-én időközi választást is tartanak, mert a többség tavasszal feloszlatta a testületet.

Csorbai – aki újraindul a posztért –  át akarta világíttatni a városgazdálkodási céget, ez azonban akadályokba ütközött. A cég felügyelőbizottsági elnöke – aki egyben a helyi Fidesz frakcióvezetője –, Pávkovics Gábor ugyanis a mohácsi városvezetés szerint „minden követ megmozgatott”, hogy az átvizsgálás elmaradjon. Annyi azonban ma már világos, hogy az említett beruházás nemhogy nyereséget nem termelt, de a mohácsi adófizetőknek még vaskos tízmilliókat kell fizetniük az időközben már magánszemélyek tulajdonába került luxusapartmanok miatt. Ráadásul – írja a lap – vannak jelek, amelyek arra utalnak, hogy az önkormányzat korábban több tízmillió forintnyi prémiumot folyósított a városüzemeltetési cég – a Mohácsi Városgazdálkodási és Révhajózási Nonprofit Kft. (MVR) – vezetőinek, akik részt vettek a Panoráma társasház építésében.

Az említett cég nem reagált a Népszava kérdéseire.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik