Belföld

Az I.kerület szerint Bayer Zsolt törvénytelenséget ismert be, kivizsgálják a lakáscserét

Csütörtökön Bayer Zsolt kormánypárti publicista hosszú interjút adott az azonnali.hu-nak, amelyben közölte, hogy törvénytelenségre volt kényszerítve ő és családja, amikor a budai Várban megszereztek két önkormányzati lakást, mert másképp nem tudták volna nyélbe ütni az üzletet.

A Fidesz-tag újságíróról és családjáról a 24.hu derítette ki, hogy ugyanazzal a trükkel két vári önkormányzati lakást is megszereztek. Mindkét alkalommal egy pilisszentkereszti ház tulajdonjogát cserélték a lakások bérleti jogára, majd rögtön visszavásárolták a Pest megyei ingatlant.

Bayer Zsolt vári lakásszerzéséről: mindenki rá van kényszerítve, hogy törvénytelenséget kövessen el
A Fidesz-tag publicista azzal is védekezett, hogy nem ismerte a törvényt lakásszerzése idején.

Megírtuk azt is: a csereügyletekre azért volt szükség, mert a lakástörvény szerint az önkormányzati lakások bérleti joga kizárólag másik lakás bérleti vagy tulajdonjogára cserélhető, pénzért nem megvásárolható. Bayer viszont fizetett – ismerte el az interjúban. A publicista szerint mindenki így szerez önkormányzati lakást a Várban, a törvény pedig „úgy hülyeség, ahogy van”.

Szerintem a világ legnagyobb baromsága, hogy ez így van. Egyrészt kvázi mindenki bele van kényszerítve, hogy úgymond törvénytelenséget kövessen el.

– fogalmazott.

Figyelemre méltó, hogy a kormánypárti újságíró azzal védekezett, hogy amikor a lakáscseréket lebonyolították, akkor nem ismerte a törvényt. Azt mondta:

Amikor én ezt az egészet 2017-18-ban lezongoráztam és kifizettem a pénzt, majd felújítottam ugyanannyiért a lakásokat, nekem fogalmam sem volt. Mikor olvasgatok én lakástörvényt önök szerint?

A MTI-ben megjelent az érintett kerület reakciója is. Az I. kerületi vezetés szerint Bayer Zsolt ezzel beismerte, hogy kijátszotta a hatályos jogszabályokat, és a lakáscserére vonatkozó törvényi előírások ellenére jutott önkormányzati bérlakáshoz a fideszes Nagy Gábor Tamás fideszes polgármestersége idején.

A cikk önként nyilvánosságra hozott állításait megismerve nem tehetek mást, mint hogy elrendelem Bayer Zsolt két lakáscseréjének a vizsgálatát mindezek figyelembevételével

– közölte V. Naszályi Márta polgármester, a Párbeszéd politikusa.

A Budavári Önkormányzat lapjában, a Várnegyedben polgármesterré választásomat követően intézkedtem, hogy a törvényeknek nem megfelelő hirdetések a korábbi gyakorlattal szemben már ne jelenhessenek meg. Tavaly október óta pedig minden beérkező lakáscserekérelmet megvizsgálunk. Polgármesterként elkötelezett vagyok az iránt, hogy a kerület lakói számára igazságos bérlakásrendszert hozzunk létre és a lakások bérbeadása teljesen átlátható legyen. Azért dolgozunk, hogy minden üres lakást pályázhatóvá tegyünk, a jelenleg készülő és hamarosan bemutatott új lakásrendelet alapján minél szélesebb körben kiszámítható, biztonságos lakhatást nyújtsunk a kerületi lakóknak

– írta V. Naszályi.

Kiemelt kép: Bielik István /24.hu

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.