Belföld

Börtönre ítélték az ittasan balesetező húgának falazó férfit

Már az előkészületi ülésen jogerős börtönbüntetésre ítélte a bíróság azt a 32 éves érdi férfit, aki a húga elleni büntetőeljárást akarta meghiúsítani.

A Tiszaújvárosi Járási Ügyészség vádirata szerint a férfi tavaly október közepén egy esti családi rendezvényen vett részt Sajószögeden, mikor a húga sírva hívta fel telefonon, és a segítségét kérte. A nő elmondta, hogy ittasan vezette az autóját, és anyagi káros balesetet okozott, a község egyik utcájában kidöntött egy közúti jelzőtáblát. A férfi azonnal testvére segítségére sietett, majd a baleset helyszínén eldöntötte, hogy az autót elviszi onnan, és egy másik utcában elrejti azért, hogy a húga elleni ittas járművezetés miatti büntetőeljárást meghiúsítsa.

A férfi annak ellenére, hogy a történteket megelőzően szeszes italt fogyasztott, és vezetői engedéllyel nem rendelkezett, az autóval elindult. Röviddel ezután a rendőrök megállították, igazoltatták és az alkoholszonda alkalmazását követően előállították. Mivel körözték, ezért a személyes iratok hiánya miatt végig a bátyja nevét és személyi adatait közölte. Ennek következtében az intézkedés során készült közokiratokba valótlan adatok kerültek, és a rendőrök a férfi bátyjával szemben kezdeményeztek szabálysértési, valamint büntetőeljárást, aki a történtek idején igazoltan külföldön tartózkodott.

A férfi húgával szemben külön büntetőeljárás indult. A húgának falazó férfi már az előkészítő ülésen beismerte a bűncselekmények elkövetését és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról. A bíróság a váddal egyezően a férfit bűnösnek mondta ki hamis vád, közokirat-hamisítás, bűnpártolás, valamint ittas állapotban elkövetett járművezetés vétségében, és halmazati büntetésként 2 év börtönre, 2 év közügyektől eltiltásra és 1 év vezetéstől eltiltásra ítélte. Az ítéletet az ügyész a férfi és a védő is tudomásul vették, így az kihirdetését követően jogerőre emelkedett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik